Tom dán pedagógus, aki magyar feleségével és kislányukkal Magyarországra szeretne költözni. Megragadtam az alkalmat, hogy kifaggassam őt a dán iskolarendszerről. Habár az utóbbi években nálunk a finn modell lett a „bezzegiskola”, Vekerdy Tamás például sokszor említi a legjobbak között a dán oktatási rendszert. Figyelem, a szövegben sok magyarázat található, mert a magyar és a dán  iskolarendszer- és felfogás között alapvető különbségek vannak, nehéz egymással megfeleltetni bizonyos fogalmakat.

Ezek a dánok: Tom, te nem tanár vagy, hanem pedagógus. Ez mi jelent tulajdonképpen?

Tom: 9-10 éves gyerekekkel foglalkozom iskolaidőben, és nagyobbakkal iskolaidő után, amit szabadidős pedagógusnak hívnak. A pedagógusképzés más, mint a tanárképzés. 3 évig tart, 6 modulból áll össze, szemben a hosszabb tanárképzéssel. Már 18 éve iskolában dolgozom, de a diplomámat 2014-ben szereztem meg a munka mellett.

Tom: Ha az ősszel Budapestre költözünk, bízom benne, hogy itt is találok valamilyen pedagógiai jellegű munkát. Abban bízom, hogy érdekes lehet itt a skandináv pedagógiai gondolkodásmód.

Ezek a dánok: Hogy érted azt, hogy skandináv gondolkodásmód?  

Tom: A gyerekeket a maguk egészében kell látni. Az ember sosincs egyedül: hat rá a családja, a barátai, a környezet, amiben él, az iskola, és az iskola utáni programok is. Fontos lenne megtanítani a gyerekeket például tanulni, de arra is oda kell figyelni, hogyan viselkednek az iskolában, miben jók, hogyan beszélnek, hogyan lehetne őket fejleszteni. A gyerek egész személyiségét figyelembe kell venni, talán ez a skandináv megközelítési mód.

Ezek a dánok: Ez nagyon jól hangzik, de hogyan néz ki ez a mindennapokban? Vegyünk például egy általános iskolát. Mettől meddig tart a tanítás?

Tom: Reggel 8-kor kezdünk. A 2013-as iskolareform óta hosszabbak a tanítási napok, az alsósok délután 1-ig, fél 2-ig vannak bent. 13-14 éves korukig körülbelül úgy fél 3-ig, az idősebbek egy órával tovább. Az azt jelenti, hogy egy harmadikos diák akár 6.5 órát tölt bent az iskolában, ami elképesztően sok! Az több, mint 30 óra is lehet egy héten!

Ezek a dánok: És nálatok is minden nap van tesióra?

Tom: Nem, dehogy! Mozognak eleget a szünetekben. Illetve az órák is úgy épülnek fel, hogy egy helyhez kötött feladat, például matematikapélda után a gyerekek csinálnak valamilyen mozgásos feladatot, kimennek a táblához, játékosan gyakorolnak. És közben jól érzik magukat.

Ezek a dánok: Hány diák van átlagosan egy osztályban?

Tom: Jelenleg 23-27 gyerek van egy osztályban, amiről azt gondolom, hogy rendben van. De úgy hallottam, gondolkodnak azon, hogy növeljék az osztálylétszámokat, pedig az nem vezet jóra. Nem lehet mindenkire odafigyelni, félő, hogy egyes gyerekekre nem jut elég figyelem, és lehet, hogy ez a jelenlegi toleranciaszintet is rosszul érintené, kevesebb idő jutna az egyes gyerekek integrációjára.

Ezek a dánok: Minden osztályért két felnőtt felel?

Tom: Igen, egy szaktanár és egy pedagógus, vagy két tanár. Ami persze elég sokba kerül a rendszernek.

Ezek a dánok: És kettejükhöz jönnek még a pedagógiai asszisztensek?

Tom: Ők mindig az osztállyal vannak. Az dán iskolák egyre nyitottabbá válnak, egyre több olyan gyerek jár az iskolába, akinél valamilyen tanulási zavart diagnosztizálnak, például ADHD-t vagy bármi mást. Ilyenkor szükség van egy extra segítő kézre az osztályban. Elengedhetetlen a jelenlétük, mert a így a szaktanár is jobban tud dolgozni.

Ezek a dánok: Mit gondolsz, mi a jellemző munkaforma az osztályokban?

Tom: Alsóbb évfolyamokban, úgy becsülöm, talán az idő 40%-ában egyedül dolgoznak a gyerekek, 30%-ban páros munkában és 30%-ban csoportban. A csoportmunka nagyon fontos, ott tudnak a legtöbbet fejlődni a gyerekek. Egy ilyen 4-5 fős csoportban aztán minden szerepet ki tudnak próbálni, és ezután tulajdonképpen mindegy is, hogy csoportban vagy egyedül dolgoznak. Mindkettő egyformán fontos: amikor majd dolgozni kezdenek, önállóan és csoportban is kell tudniuk dolgozni. Fontos a csapatjáték.

Ezek a dánok: Ez az arány megmarad középiskolában is?

Tom: Az arány eltolódik az egyéni munka irányába.  Azt mondanám 60 vs. 40% lehet a reális arány, de lehet, hogy még több az egyéni munka. Ekkorra már nagyon jól tudják a diákok, hogy segítséget kérhetnek egymástól, de a lényeg, hogy minél idősebbek, annál önállóbban kell dolgozniuk.

Ezek a dánok: Kérdezhetek valami személyeset is? Te miért döntöttél úgy, hogy pedagógus leszel?

Tom: Ez tényleg személyes, a gyerekkoromig vezethető vissza. Elég sokat piszkáltak az iskolában. De később igazából csak belecsöppentem. Amikor 18 évesen befejeztem a középiskolát, volt egy ismerősöm, aki szabadidőpedagógusként dolgozott (fritidspædagog). Ő hívott oda dolgozni. Eleinte nagyon könnyen vettem, azt gondoltam, itt csak játszani kell a gyerekekkel, semmi komoly. De minél jobban beleláttam a szakmába, annál jobban ráébredtem, milyen fontos és felelősségteljes feladat a gyerekkel fejlesztésén dolgozni a szabadidejükben is. 10 évig dolgoztam az iskolában, és közben munka mellett 2014-ben le is diplomáztam. De azóta is, már 18 éve ugyanott dolgozom.

Azt szeretem a legjobban, látom, hogy vannak a gyerekek, hogyan fejlődnek. Igazán lázba hoz ez a munka, szeretném a lehető legjobban csinálni. Hát, mondjuk nem is azért, hogy meggazdagodjak belőle. Ez az egyik legrosszabbul fizetett munka Dániában. Ok, árufeltöltőként egy szupermarketben rosszabbul keresel, de ezt a munkát senki sem azért választja, hogy milliomos legyen. A legfontosabb, hogy szeress emberekkel dolgozni.

Ezek a dánok: 18 alatt sosem voltál kiégve?

Tom: Előfordul, hogy stresszes vagyok, és arra gondolok, rendben, talán jobb lenne, ha szereznék valami kétkezi munkát inkább. Reggel 7-kor kezdenék, 3-kor hazamennék, és nem kellene később otthon is a munkámmal foglalkozni. Sokszor jár az agyam az iskolai helyzeteken, hogy hogyan lehetne segíteni a gyerekeknek, hogyan lehetne őket fejleszteni. Ez abszolút stresszfaktor pszichikailag.

Ezek a dánok: Hogyan lehet a túl sok stresszt kezelni? Vannak erre bevett módok Dániában?

Tom: 2010-ben, amikor meghalt az édesapám, volt egy rosszabb időszakom. Annyira stresszes voltam, hogy végül leültem beszélgetni a főnökömmel. Mi nagyon odafigyelünk arra Dániában, hogy jó legyen a hangulat a munkahelyeken, nyíltan lehet beszélni bármiről. A főnököm is jól látta, hogy nagyon kimerült vagyok, ezért kaptam egy 12 alkalmas, ingyenes terápiát, ami nagyon sokat segített. Előtte sosem jártam pszichológusnál, nem olyan családból jövök, ahol sokat beszélünk az érzéseinkről.

Lényeg a lényeg: ha az embernek segítségre van szüksége, mindig van hová fordulnia. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy jó legyen a kapcsolat az osztályt tanítók között, észreveszzük, ha valaki kiégésközeli állapotba kerül. Az is fontos, hogy jó legyen a vezető, hogy lássa a kollégái emberi oldalát, ne csak alkalmazottakat lásson, akik előállítanak valamilyen terméket. Nem tudom, hogy van ez más országokban, de az mindenhol igaz, hogy a tanárok, ápolók, mindenki, aki emberekkel kerül kapcsolatba a munkája során, időnként túl sok stresszt él meg. Közben pont a mi munkánk a legfontosabb: tanítjuk ezeket a kis embereket, megtanítjuk őket, hogyan legyenek jó állampolgárok. Figyeljük, hogyan teljesítenek az iskolában, hogy illeszkednek be… De visszatérve a kérdésedre: ha úgy érzed, valami baj van, minden segítséget megkapsz.

Ezek a dánok: És mi történik, ha egy gyerekkel van valami probléma?

Tom: Összedolgozunk az évfolyammal foglalkozó teammel. Például az iskolámban a hetedik osztályosokat 3 pedagógus tanítja, minden osztálynak megvan az osztályfőnöke, és osztályonként van 3-4 fix szaktanár is. Mindenkit összehívunk, ha van egy problémás diákunk, és megpróbálunk kitalálni valamit, hogyan tudjuk őt segíteni. Ha nem válik be a dolog, megkérdezhetjük a vezetőket is, mit javasolnak. Ha ez után sem javul a helyzet, beszélünk a szülőkkel. Elmagyarázzuk a helyzetet, tudunk beszélgetni, javasolni dolgokat. Legrosszabb esetben szükség lehet a megfelelő hatóságok bevonására is. De az ember először mindig a kollégáitól kér tanácsot, nem? Közösen sok tapasztalattal bírunk, általában találunk jó megoldást.

Ezek a dánok: Összességében mit gondolsz, jó a dán iskolarendszer?

Tom: Régen jó volt. De 2013 óta nagyon sokat stresszelnek a gyerekek. Nő rajtuk a nyomás, több órájuk van, egyre fiatalabb korukban kapnak jegyeket, azt lehet mondani, nem jut idejük gyereknek lenni, csak úgy ellenni a suliban. Más országokkal összehasonlítva (hagyományosan az angol, német, francia, olasz, spanyol iskolarendszerrel szoktak párhuzamba állítani minket), mi még jobbak vagyunk. Nehéz ezt elmagyarázni… amikor jött a reform, mi úgy gondoltuk, egy szabad iskolarendszer részesei vagyunk. Ez a rendszer a hetvenes évek óta működött. Ezt megváltoztatni ilyen rövid idő alatt? Azt hiszem, még el kell telnie egy kis időnek, hogy jól lássuk a reform hatásait.

Nem értem például, hogy miért kell már hetedikben osztályozni a gyerekeket, és ez túlzott teljesítménykényszert okoz.

Ezt leszámítva, azt hiszem, jó az iskolarendszerünk. Jó kapcsolatot tudunk kialakítani, mi, szabadidősök a tanárokkal és a szülőkkel is, ki tudunk alakítani egy közös nyelvet, ahol mindig a gyerek érdeke a legfontosabb. Az, hogy a gyereket a maga teljességében fejlesszük. Elkezdődött egy folyamat, amikor minden gyereknek ki kell alakítania egy tanulási/fejlődési tervet. Minden egyes tárgyból kell találnia három olyan dolgot, amelyekből a következő hónapokban fejlődni szeretne. Ez lehet az, hogy nagyobb mértékben vesz részt a csoportos feladatokban, vagy több leckét ír, vagy hogy több szereplést vállal, többet szólal meg az órán.

Ezek a dánok: És ezeket a célokat át is beszélitek a gyerekkel?

Tom: Szívesen tennénk, de nagyon nehéz rá időt találni. Különböző megoldásokat keresünk és találunk, például a gyerekek online fogalmazzák meg a terveiket. Aztán a szaktanárok is kommentálják a beadott tervet, és a pedagógusok is megjegyzéseket írnak a nem szaktárgyakat érintő kérdésekhez. Mondjuk ahhoz, hogy jönnek ki a többiekkel, hogyan érzik magukat. Ez a feladat egyszerűbb a felsőbb évfolyamokban, a kisebbek nehezebben értik meg, miért kell ilyen sok kérdésre válaszolniuk. Megpróbálunk az iskolában is időt szakítani a személyes beszélgetésekre, de ez néha nehéz, mert a matekórának azért meg kell lennie.

Ezek a dánok: Az, hogy hosszabb az iskolában töltött idő, azt jelenti, hogy házit sem írnak a gyerekek?

Tom: Nem. Az iskolareform bevezetésekor próbáltak még leckeírós alkalmakat tartani, háziíró kávézónak nevezték őket (lektiecafé), hiszen fontos, hogy házit írjanak, hogy rögzítsék az órán tanultakat. De ezeket nem egyszerű megszervezni, mert délután vannak például a korrepetálások is. Szóval marad az otthoni háziírás.

Ezek a dánok: És ez szerinted olyan rossz dolog?

Tom: Nem, mert a gyerekek jó esetben együtt írják a leckét a szüleikkel vagy a testvéreikkel, ami remek dolog. Kivéve, ha olyan élethelyzetben vannak, vagy olyan a társadalmi helyzetük, hogy a szülő képtelen segíteni a gyereknek. Ilyenkor jó, hogy az iskolában is van lehetőség megírni a leckét. Én hiszek benne, hogy egy kis házi feladat nem árt meg. Sőt, jobb, mint ha valaki a telefonját nyomkodná, meg mindenféle képernyő előtt ülne. Arról nem is beszélve, hogy mi, felnőttek is viszünk haza „leckét” néha. Mondjuk szakkönyveket olvasunk a szabadidőnkben.

Végül is minden a fejlődésről szól.