A dán boldogság nyomában - 11. rész

Novemberben és decemberben 8 posztban jártam körül (mind elolvasható itt), mi lehet a dánok boldogságának titka. Némelyik bejegyzés csekély figyelmet kapott, de volt olyan is, aminek 10.000 felett volt az olvasószáma, Sok komment is érkezett, és kirajzolódott belőlük pár olyan szempont is, amelyet A Boldog dánok (The Happy Danes) című kiadvány, a bejegyzések fő forrása nem, vagy nem elég hangsúlyosan vett figyelembe. Úgy döntöttem, januárban még 4 bejegyzésben foglalkozom a dán boldogsággal. Ezek a témák pedig a következők:

• A boldogságkutatás értelmetlensége és a hyggekultusz
• Rossz idő, depresszió, válás, öngyilkosság
• Könnyű boldognak lenni, ha az embernek sok pénze van
• Janteloven - a dán társadalom motorja vagy kerékkötője

Mióta elkezdtem a blogot, folyamatosan jönnek a visszajelzések. (Ez szuper! Írjatok sok kommentet!) De az egyik kommenttípus felett elég értetlenül állok. Ezekben az áll, hogy könnyű a dánoknak, mert annyira gazdagok. És ez persze  igaz, mert tényleg könnyű úgy a munka és a magánélet egyensúlyáról beszélni, hogy nem kell az embernek anyagi gondokkal küzdenie. De azt tudjuk, hogy a dánoknak miért van pénzük? Megpróbálok válaszolni erre a kérdésre.

Először is: szerintem nem logikus első ránézésre, hogy a dánok gazdagok. Adott egy kis alapterületű királyság (nem számolom most bele Grönlandot, mert egyrészt ott jelenleg lényegében csak jég van, másrészről meg önállóan gazdálkodó területről van szó), ahol meglehetősen szűkösek a természeti kincsek. Nincs olaja, mint Norvégiának. Nincs jelentős vasérckészlete vagy rengeteg erdeje, mint Svédországnak. Nincsenek olyan kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai és birodalmi tudata, mint Angliának. Akkor mégis miért tud gazdaságilag ennyire erős lenni?

Azt gondolom, a válasz a történelemben rejlik. Nem megyek vissza egészen a vikingkorig, de az azt következő korszakban, a 10. századtól kezdve megszilárdult a dán királyság, és hatalmas területek tartoztak dán fennhatóság alá. A mai Svédország déli területeinek egy része, Észtország, az észak-német területek egy része. 1397-től, az úgynevezett kalmari unió értelmében pedig Dánia, Norvégia és Svédország egy korona alatt egyesült - ezt a koronát pedig a dán királynő, I. Margit viselte. Ez az állapot egészen 1523-ig tartott, amikor is svédek kiléptek az unióból. És ez az időpont, amikortól kezdve Dánia fokozatosan kezdte elveszíteni a területeit. Gyakorlatilag évszázadokig harcoltak Svédországgal, míg aztán Norvégia is kiváljon az unióból 1814-ben. A 19. században pedig végig a poroszokkal háborúztak Schleswig-Holstein tartományért, és az 1864-es békekötéskor is jelentős területeket vesztettek. Végül 1945-ben Izland is önállósodott.

Dán katonák a schleswigi háborúból (1864). Forrás

Ebből az következne, hogy a dán királyság nyomorult, önsajnáló, természeti erőforrások híján álló kis ország maradt volna? Korántsem. Mert a 19. században és utána hoztak pár döntést, ami a mai napig kihat a jelenükre.

Az egyik ilyen elv a semlegesség elve volt. Dánia semleges maradt az első világháborúban. A versailles-i békét követően felajánlották, hogy visszakaphatják a schleswig-holsteini területek nagy részét, de Dánia ebben a formában nem fogadta el őket. Helyette inkább népszavazást tartottak a kérdéses területeken, és így alakult ki a mai határ. A semlegességüket a második világháborúban is megtartották, igaz, a németeket ez nem zavarta abban, hogy megszállják az országot. Mindenesetre az fontos tény, hogy Dánia a megszállás 5 éve alatt nem szenvedett olyan jelentős károkat, mint más szerencsétlenebb sorsú európai országok, vagyis nagy előnnyel indultak a gazdasági jólét felé a 20. század második felében.

Történt azonban a 19. században egy másik jelentős társadalmi változás is, mégpedig Grundtvig hatására. Grundtvig evangélikus lelkész volt, és arra gondolt, hogy Dániát akkor lehetne felvirágoztatni, ha a társadalom többségét kitevő paraszti réteg megfelelő oktatáshoz jutna. Meg valamihez, amit ma továbbképzésnek lehetne nevezni. Az ő ötletéből jöttek létre a népfőiskolák, amelyek még ma is sok helyen működnek. A 2000-es években kelet-európaiak százainak adtak ingyenes ösztöndíjakat, hogy megismertessék velük az uniós/demokratikus gondolkodást. A tudás átadásán és megosztásán túl ezeknek a helyeknek vallásos tartalma is volt eleinte (néha még ma is), és fontos volt a közösségépítés is.

N.F. S. Grundtvig

Ez a mozgalom is minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy Dánia nem süppedt bele a régi dicsőség felemlegetésébe, nem dédelgetett olyan gondolatokat, hogy visszaszerzi a régi területeket, hanem úgy döntött, hogy abból főz, amije van. (Erről bővebben nagyon jót írt R. Pető Csilla a Reptun blogon)

És mije is van? Jó minőségű termőföldjei (az ország 61%-a), aminek kapcsán erős lehet a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés (“több disznó, mint ember”), és az erre épülő élelmiszeripar. Ugyanakkor csak az emberek 2%-a foglalkozik mezőgazdasággal - ezt azt jelenti, hogy a(z általában családi tulajdonban lévő) gazdaságok gépiesítettek, új technikai eszközökkel dolgoznak. Dánia ipara nem túl jelentős összehasonlítva más országokkal, de ami van, az innovatív technikai alapokon és magas szaktudáson nyugszik.

Tulajdonképpen azt gondolom, hogy Dánia azért élhet jólétben, mert jól mérte fel a lehetőségeit. Nem keres külső ellenséget, hanem bízik magában, az emberekben, és a jövőre koncentrál.