Demokrácia és korrupció Dániában

A dán boldogság nyomában - hatodik rész

A negyedik részben arról szólt, hogy a boldogság és az az érzés, hogy befolyással bírunk az életünkre, elég szorosan összefügg. Akkor mikroszinten esett szó erről. De mi a helyzet a makroszinttel? A dánok szemében ez a politika, hogy még pontosabban a jól működő demokrácia. A bejegyzés alapja most is a 2014-es A boldog dánok (The Happy Danes) című kiadvány. Ehhez szól hozzá Andi, aki Koppenhágában él évek óta.

Az abban tárgyalt fő 8  boldogságfaktor a következő:

  1. bizalom
  2. biztonság
  3. jólét
  4. szabadság
  5. munka
  6. demokrácia
  7. civil társadalom
  8. egyensúly a munka és a családi élet között

A boldogságriport szerint a dánok részvétele magas a választásokon, mert hisznek abban, hogy közvetlen beleszólásuk van az ország sorsának alakulásába. A legutolsó alkalommal az önkormányzati és regionális választásokon lehetett voksolni, 2017 novemberében. A részvétel kicsivel alacsonyabb volt, mint 2013-ban, de azért még így is 70.8%.

Viszonylag gyakran tartanak népszavazást is – az EU-országok közül csak Írországban történik ez meg többször. Utoljára 2015-ben lehetett szavazni, akkor a dánok 72%-a szavazott, a téma az volt, hogy szorosabban működjön-e együtt Dánia az EU-val bizonyos bel-és igazságügyi kérdésekben vagy sem. A nemek győztek. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az első a népszavazások közül pontosan 101 éve történt, 1916. december 14-én. Akkor azt szavazták meg, hogy eladják-e Dán Nyugat-Indiát az USÁ-nak. A döntés igen volt, a szigeteket ma Amerikai Virgin-szigeteknek hívják.

De vissza a demokráciához! A boldogságriport szerint Dániában nagyon alacsony szinten van a korrupció, sőt egyenesen a világ legkevésbé korrupt országa. (Az első 5-ben található még Finnország, Svédország, Új-Zéland és Hollandia.) Az Eurobarometer korrupcióról szóló jelentése szerint a dánok 75%-a azt gondolja, hogy a korrupció ritka, csak 3%-uk szerint jelenik meg a korrupció a mindennapi életében. Ismeretlen fogalom a hálapénz, és nem tartják elfogadhatónak a megvesztegetést vagy a nepotizmust. Általánosságban elmondható, hogy bíznak a politikusaikban, bíznak abban, hogy a megválasztott képviselők az ő érdekeiket fogják képviselni. Leírom még egyszer: bíznak a politikusaikban. 

anna_mae.jpg

A kép forrása

Éppen ezért üti át az ingerküszöböt, ha egy-egy korrupciós botrány kipattan. Ilyen volt például augusztusban, amikor Koppenhága egyik alpolgármestere, Anna Mee Allerslev nem fizetett terembérletet a Városházán tartott esküvőjén. Egy átlagos polgárnak mindez akár 100.000 dán koronába is kerülhet, az eset nagy felháborodást keltett. A foglalkoztatás- és bevándorlásügyi alpolgármester végül le is mondott októberben.

Andi, aki Koppenháában él, így látja a politika, demokrácia és a korrupció kérdését:

Az idei, novemberi választások alkalmával én is kaptam választási értesítőt, ahogyan szerintem minden olyan EU-s állampolgár, aki érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik és Dániában él jelenleg. Sajnos megfelelő tájékozottság nélkül én nem vettem részt a választásokban, ahogyan valószínűleg sok más EU-s állampolgár sem, 

Az Amerikai Virgin-szigeteken viszont kétszer is volt szerencsém járni az előző fogadó családdal, akik egy hatalmas, saját házzal (és medencével a kertben) rendelkeznek az egyik szigeten (St. Croix). Első alkalommal meglepődve tapasztaltam, hogy mennyi dán anyanyelvű emberrel találkoztunk ott. Ekkor kaptam a magyarázatot (majd később utánadolvastam), hogy a múlt század elején még dán fennhatóság alatt volt a sziget, de aztán a dánok eladták őket.

A korrupció. Valóban Dánia az elsők között van a legkevésbé korrupt országok listáján, ami számomra abban látszik megnyilvánulni, hogy pl. mindenki rendesen adózik. Az adóhivatal (az itteni NAV, aminek SKAT a neve) folyamatos levelezésben van a Dániában élő, hivatalos, bejelentett állásban dolgozó – azaz a SKAT-nál regisztrált – emberekkel, tájékoztatja őket az adózásról, a befizetendőről, figyelmeztet, hogy állítsák be a weboldalukon az éves jövedelmüket, aminek alapján a rendszerben beállítják a havonta elvárt adó mennyiségét, stb., stb. Ha segítségre van szükséged, felhívhatod őket – van angol nyelvű tájékoztatás is! – és nagyon segítőkészek, elmagyarázzák, mi, merre, mennyi. Ha elmaradásod van, akkor felajánlják a fizetési könnyítést, vagyis részletekben is ki tudod fizetni, amit ki kell. DE olyan nincs, hogy nem fizetsz adót. És szerintem itt az emberek nem is próbálnak meg trükközni az adófizetéssel, hiszen tudják, hogy ez az ő javukat szolgálja, a befizetett adó visszaforgatódik az egészségügyi ellátásba, az oktatásba, az utak, metróvonalak korszerűsítésébe, stb.

Korrupciós botrányról még nem hallottam.

Andi 17 évet húzott le a munkahelyén Budapesten, mielőtt Ålborgba költözött volna. Testvéreket, nagyon jó barátokat hagyott itthon. Dánia negyedik legnagyobb városát a maga 130.000-res lakosságával "halott városnak" érezte, ezért most Koppenhága a második otthona. Otthon érzi magát, rengeteg program közül választhat, csak az otthoniak hiányoznak, akikkel programozni lehet.

Folytatás a jövő héten.

Szeretnéd elolvasni az első részt? Itt megteheted. Itt pedig a másodikat. A harmadikat. A negyediket. És az ötödiket is. 

Ha még többet szeretnél olvasni a boldogságról, nézd meg ezt a linkgyűjteményt

Az Ezek a dánOK! blog korábban már járt Boldog dánok című budapesti kiállításon, amely pont a fenti kiadványon alapul. Nézd meg, mi volt róla a véleményem