Árva Jánost, Janit régóta ismerem, és sok hasonlóság van a pályánkon. Mind a ketten magyar-skandinavisztika szakra jártunk (csak ő svédre, én meg dánra), és az egyetem után mindketten különböző multiknál kezdtünk el dolgozni. Aztán amikor eljött az ideje, beelvágtunk az álmunk megvalósításába: én tanítok és blogolok, ő pedig megalapított egy budapesti biciklisiskolát. Az interjúban erről kérdeztem őt, de persze nem maradhatott ki egy kis kitekintés a dániai/skandináv biciklikultúrára sem.

Ezek a dánok: Hogyan jött a VELO Budapest ötlete?

Árva János: Körülbelül 10 évvel ezelőtt volt egy munkahelyem, amelyhez napi 70 km-t kellett bringáznom oda-vissza. Ez nagyjából egy és egynegyed óra csak az egyik irányba. Ekkor elég sok tapasztalatot szereztem az autósok és a bringások terén is, akiket láttam. Az egyik alkalommal bevillant, hogy hogy miért is nincs az autósiskolák mintájára biciklisiskola is?! Sok bringásnak és autósnak is jól jöhetne egy kis oktatás. (Hozzá kell tennem, hogy alapvetően nem hiszek a bringás-autós megkülönböztetésben, a lényeg az, hogy mindenki közlekedik az utakon.) Azt gondoltam, hogy jó lenne valami elméleti-gyakorlati oktatás a kerékpárral közlekedők számára. De aztán folytattam a munkát különböző multiknál, és ezt az ötletet eltettem a fiókba, mert nem bíztam benne, hogy valaha működhet. Mígnem aztán pár évvel ezelőtt kiderült, hogy az egyik legjobb barátom akkori barátnője Londonban bringaoktató. Erre felkaptam a fejem. Ilyen létezik?! Nem én találtam fel a spanyol viaszt?! Utánaolvastam, és kiderült, hogy nagyon nem én találtam fel, Londonban már 15 éve működik ez a rendszer. Utánanéztem, mennyire komoly háttérrendszerrel rendelkezik kint, és arra gondoltam, hogy Magyarországon ez még nincs, próbáljuk meg! Elvégeztem én is egy kerékpároktatói tanfolyamot Londonban, hiszen itthon erre nincs lehetőség. Egy csomó ország kurzusait átolvastam: a teljesség igénye nélkül Amerikától Ausztráliáig, Európán belül angol, belga, lengyel, osztrák tananyagokat néztem át, és próbáltam összeállítani egy olyan anyagot, amely teljesen Budapestre akklimatizálva működhet. És idén tavasszal indítottam az egyéni válalkozásomat, amely egyelőre még gyerekcipőben jár, de most 100%-ig ezzel foglalkozom.

Ezek a dánok: Milyen szinteken lehet nálad tanulni?

ÁJ: Az angol national standard alapján 3 szintje van a városi biciklizésnek, az általam tervezett rendszer is erre hasonlít. Egy teljes képzés első fázisa mindig egy kerékpár-technikai oktatás, zárt pályán, mondjuk egy focipályán, egy simább felületen. Itt arról tudok meggyőződni, hogy azok, akik eljönnek hozzám, minimális szinten tudnak kerékpározni. Mert a következő, szintén két órás alkalommal kimegyünk a városba, hiszen ez egy városi bringasuli, nem tanpályán szeretném megtanítani az embereket közlekedni, hanem a városban, városi körülmények között. Nyilván nekem is, meg az illetőnek is nagyobb kockázat, hogyha nem tud fékezni, vagy nem tud elengedett kormánnyal közlekedni. Tehát ezek a szintek egymásra épülnek, a zárt pályától a kisebb utakon át a nagyobb forgalmú utakig. A harmadik szint az már Budapest hardcore része, mondjuk a Thököly út- Keleti pályaudvar környéke, ahol több sávot kell váltani, a forgalomban megyünk, síneken át, és a többi.

Ezek a dánok: Mi a tapasztalatod, akik eljönnek az első képzésre, megugorják a minimumszintet?

ÁJ: Általában igen, ilyen és olyan is volt. Volt, akinek azt mondtam, most még gyakoroljon egy kicsit a második alkalom előtt. Szerintem nincs ezzel semmi baj, Angliában is úgy működik ez az oktatás, hogy ha teheti az ember, akkor elmegy egy két órás kurzusra, és utána heteket saját maga gyakorol. Ha úgy érzi, már megvan a kellő önbizalom, vagy már biztosan tudja a fékezést, akkor eljön a következőre, ezt lehet flexibilisen kezelni. Ha viszont valaki minél gyorsabban szeretné az egészet, akkor akár néhány nap alatt letudhatja ezt a kurzust. Visszatérve arra, hogy milyen szintekkel találkoztam: ami nagyon jó ebben a kurzusban, hogy még a legprofibb embereknek is tud újat mutatni. Én magam is, amikor elvégeztem ezt a kurzust, tanultam még dolgokat. Hogy hogy érdemes hatékonyan fölszállni egy kerékpárra és elindulni vele, hogyan fékezünk stb. Azt gondolná az ember, hogy a féket be kell húzni, és működik minden! De ennél vannak azonban szofisztikáltabb részei is. Az a tapasztalatom, hogy még a legprofibb emberek is, akiket eddig tanítottam, tanultak valami újat. Marketingszöveg nélkül mondhatom, hogy a Velo Budapestnél 100%-os az elégedettségi garancia. Tényleg mindenkinek tetszik ez az oktatás, aki eljön. Ami nehéz, hogy a legelső lépést megtegye az ember. Nagyon sokan hiánypótlónak tartják, nagyon jó ötletnek tartják, azt mondják, nagyon nagy szüksége van erre, de nehezükre esik, hogy időt szakítsanak a kurzusra. Ők sajnos kimaradnak valami tök jóból, pedig a képzés összege csak egy jobb lakat ára.

Training közben - a fotó a VELO Budapest Facebook-oldaláról származik

Ezek a dánok: Különböző nemzeteknek, akár különböző városoknak eltérő a biciklis kultúrája? Van csak Budapestre jellemző stílus?

ÁJ: Szerintem van. Beszélgettem például svédekkel, ők azt mondták, már Svédországon belül is érezhető valamilyen változás. Például a bukósisakhasználat terén. Stockholmban az emberek 70%-a hord bukósisakot, és ahogy megyünk dél felé, Koppenhága felé, ahol nem nagyon szokás sisakot hordani, egyre kevesebben. (Ezek a dánok megjegyzése: 2015-ös statisztika szerint a dánok 28%-a hord sisakot.) Budapesten, ami nagy különbség, hogy hogyan tekint a társadalom egésze, beleértve a politikát, az átlagembert, a közlekedőket, a közlekedési vállalatokat, magára a kerékpározásra. Azt érzem, hogy Magyarországon, Budapesten még mindig egy picit furcsa szubkultúrának tartják a kerékpárosokat, a kerékpározást. Szabadiős tevékenységnek gondolják, amivel én nem értek egyet. Budapesten ha valaki biciklivel közlekedik, az ugyanúgy közlekedik, mintha autóval tenné vagy BKK-val. Ezzel szemben Londonban más érződik. Ha az ember bemegy a közlekedési múzeumba, akkor olyan molinókkal találkozik, aminek a 70%-a arról szól, hogy kerékpárral mit és hogyan, hány km-t tesznek meg (7 milliót), és közben ott van, hogy a metróhálózatot hányan használják naponta. Tehát valahogy a közlekedés egy komplex egészet alkot, attól függ, hogy az ember mivel megy, hogy  milyen idő van, éppen, milyen cuccban van. Vagy autóval megy, vagy buszra száll, vagy biciklire. És ez még nálunk nem nagyon van így. Azt érzem, hogy mindig is lesajnált része ez a társadalomnak, Budapesten is. De alapvetőn a kerékpározás iránti érdeklődés és szeretet közel azonos a két városban, most óriási hype-ja van Budapesten a kerékpározásnak. Szuper lehetőségek vannak. Az, hogy a pesti oldal ilyen lapos, az nagyon kevés fővárosban van így, relatíve széles utak vannak Budapesten, úgyhogy nagyon sokan szeretnek itt is kerékpározni. Kérdés az, hogy mennyien nem mernek az utakra merészkedni.

Ezek a dánok: Ezzel egyetértek. Én Zuglóban lakom, de Újbudára eljutni a munkahelyemre egy kissé kockázatosnak tűnik biciklivel. Erre szerinted az lenne a megoldás, ha több bicikliút lenne?

ÁJ: Ez érdekes dolog, a Kerékpáros Klub tagjaival, vezetőjével beszélgettem erről párszor. Én magam nyilván támogatom a bringautak építését, de inkább azt a vonalat támogatom, hogy közlekedjünk együtt az autókkal. Egyenrangúsítanám a kerékpározást. Első lépésként félelmetesnek vagy önyilkosságnak tűnhet, de a kritikus tömeg alapján tényleg abban hiszek, hogy ha egy úton több és több bringás lesz, akkor az egyre jobban lelessítja majd a forgalmat, egyre jobban odafigyelnek az autósok a kerékpárosokra, egyre kevésbé lesz arra szükség, hogy a bátortalanabb emberek egy elszeparált bringaúton menjenek. De félre ne érts, nyilván ideális lenne, ha annyi kerékpár út lenne, mint Koppenhágában, de ennek azért anyagi korlátai is vannak. És amíg nincsenek meg az anyagi források, addig én azt támogatom inkább, hogy magabiztosabban próbáljon meg az ember forgalomban bringázni. Visszatérve a te esetedre, a Zugló-Újbuda távolság egy jó hosszú túra, ez legalább 45 percig tarthat csak az egyik irányba. Itt az ember már elgondolkodik, hogy megéri-e. Bár bevezették tesztjelleggel a 4-es metrón a bicikliszállítást, azzal teljesen jól lehetne kombinálni a kettőt. Ami még neked segíthet, az az útvonaltervezés, egy olyan útvonalat találni, ami csendesebb, biztonságosabb, kevesebb autóval vagy légszennyezettséggel jár, illetve egy pár olyan trükköt elsajátíthatnál akár a VELO képzésein, amitől az egész kerékpározás az autók között egészen más érzés lehet.

Egyébként nekem is ezek a legjobb visszajelzések, hogy az emberek kerékpározás-élménye alapjában változik meg azáltal, hogy eljönnek egy képzésre. Hogy túl nagy titkot ne áruljak el, azért egy példát hadd mondjak! A KRESZ lehetővé teszi már 2-3 éve, hogy a kerékpároson ne a sáv nagyon jobb oldalára húzódva kerékpározzanak, hanem a sávon belül gyakorlatilag bárhol. Nyilván ezzel nem szabad visszaélni. Viszont ha a sáv közepe felé húzódik a kerékpáros, azzal nem csak jobban látható, nem csak nem nyitják rá az ajtót, hanem az autósok is kényszerítve vannak arra, hogy rendesen, nagyobb ívben előzzék meg, csökken az úgynevezett centizés lehetősége, és úgy érzi a kerékpáros, hogy ő uralja a helyzetet, kvázi egy sávot alakít ki magának, pusztán azáltal, hogy elfoglalja ezt a sávot. Nem 50-nel húznak el mellette 2 centire, sávon belül, hanem sokkal nagyobb ívben. És teljesen más érzés így kerékpározni Budapesten.

Ezek a dánok: Ezt hogy fogadják az autósok? Nem dudálják le a bicikliseket?

ÁJ: Jól. Most hasamra ütök valamilyen statisztikáért, de szerintem 20 autósból 1 az, aki néha rámdudál, mert neki még újdonság ez a jelenség. Pozitív tapasztalataim vannak az autósokkal szemben. Türelmesek, szerintem sokan meg is értik, hogy ezt mért teszem. Ha ledudálnak, és van időm és egyikünk sem siet, akkor meg szoktam állni, és megkérdezem, hogy mi a probléma, és elmagyarázom, megbeszéljük, hogy nekem ez miért jó. Ahogy én sem kérem rajta számon, hogy miért az x utcában megy. Mert sokszor ezt kérdezik tőlem, miért az utcán megyek? Visszakérdezek: te miért itt mész az autóddal? Ha egyenrangúak vagyunk, akkor ezt el kellene fogadnunk.

Ezek a dánok: A tréningjeidre alapvetően magyarok járnak vagy külföldiek?

ÁJ: Többnyire eddig magyarok voltak, de egy céges rendezvényen angol illető is jelen volt. Erre a képzésre a nálunk élő külföldieknek is szükségük lehet. Ez is az egyik célom: megcélozni a nálunk élő expateket, mert nekik ez akár életmentő is lehet. Nem szeretném túlhangsúlyozni ezt a veszélyérzetet, a biciklizését veszélyességét sugalmazni, de számukra tényleg fontos lehet megismerni a budapesti közlekedési kultúrát.

Forrás: VELO Budapest

Ezek a dánok: Ha visszagondolsz azokra az országokra, ahol bicikliztél: milyen érzés mondjuk Londonban, vagy Stockholmban, esetleg Amszterdamban tekerni? Van érezhető különbség a városok között?

ÁJ: Van, abszolút. Nem kerékpároztam nagyon sokat ezeken a helyeken, inkább csak egy-két hetes nyaralások alkalmával. Alapvetően más, ha az ember ismeri az adott várost, és úgy közlekedik, mintha turistaként vesz részt a forgalomban. Ami pozitív élmény volt, hogy például Londonban és Koppenhágában mekkora az a tömeg, ami közlekedik. Ez nagyon nagy biztonságot és hihetelen jó érzést ad. Ezzel ellentétben például Amszerdamban nekem majdnem halálfélelmem volt, mert ott annyira nem szabályok szerint, hanem inkább intuíció és közös megyegyezés alapján közlekednek az emberek, a gépjárművek és a gyalogosok is. Ott én mind kerékpáron, mind gyalogosként néha féltem. De le kell szögezni, hogy hihetetlenül jól működő rendszer, és nagyra értékelem azt, hogy gondolkodásra, párbeszédre sarkallja ez a szituáció a közlekedőket. Én szeretem azt Budapesten, hogy nem ennyire kiépített az kerékpáros infrastruktúra, én szeretek együtt közlekedni más járművekkel, szeretem, ha partnerként kezeljük egymást. Hiszek abban, hogy egyenlő jogokkal rendelkezünk, ami nyilván egyenlő kötelességekkel is jár. Nekem nagyon jó érzés, amikor ezt egy gépjárművezető belátja, és elenged, cserébe én is elengedem, vagy amikor van szemkontaktus egymással. Nagyon sokan itt Budapesten az autósokra úgy tekinteknek, mint magára a gépjárműre. Nem gondolják, abban egy ember ül, aki vezet! Nagyon jó érzés, amikor emberi kapcsolatokat lehet kialakítani, és ez olyan országokban, ahol alapvetően sokkal jobban kiépített a kerékpáros infrastruktúra, ott lehet, hogy erre kevésbé van szükség.

Ezek a dánok: Mi az amiben Budapest, mint város tudna segíteni a kerékpárosoknak?

ÁJ: Sok anyagi dolog van benne, nyilván infrastruktúraépítés, kampányok, oktatásra költött pénz. Hogy egy példát mondjak: London, ami legalább 15 évvel előttünk jár a kerékpáros kultúrában, az ottani BKK fizeti az emberek kerékpároktatását, a különböző cégeket az önkormányzaton keresztül. Tök jó lenne, ha neked csak annyi lenne a dolgod, hogy beírnád a keresőbe, Zuglóban kerékpár iskola, és a rendszer kidob egyet, ahová jelentkezhetsz. Ezt a céget a zuglói önkormányzat fizeti ki a végén, hiszen a zuglói önkormányzatnak az ezekre költött pénzeit pedig a BKK állja. Tehát egy nagyon támogató-pozitív hozzáállás van Londonban, és persze anyagiakban sem szűkölködő a környezet, ami itthon most nincsen meg. Jó lenne, ha elfogadottabbá válna a bringás közlekedés. Azért szerintem nagyon jó irányba megyünk. Az autósok oldaláról egyre több elfogadással találkozom, és tényeg néha azt érzem, hogy a bringásoknak több KRESZ-ismeretre vagy több odafigyelésre lenne szükségük. Picit több koncentrációra. De jó irányba tartunk szerintem! Ha 15 évben gondolkodunk, akkor 15 éve múlva lehet, hogy lekörözzük már Londont.

Ezek a dánok: Köszönöm az interjút, sok sikert az iskolához!