Ezek a dánok!

2018.nov.29.
Írta: Ezekadánok! Szólj hozzá!

Karácsonyi finomság és játék, nagy hygge-faktorral: a risalamande

A dánok megőrülnek a karácsonyért. Kis túlzással novembertől januárig tart a julefrokostok időszaka. Ez nem egyszerűen karácsonyi kajálást jelent, hanem jelentős a hygge-faktor is: együtt lenni, együtt lenni, együtt inni, bizony, és együtt játszani. Ez mind mind fontos ilyenkor.

Egy dán julefrokost elengedhetetlen része a risalamande és a vele járó mandulás játék. Jöjjön a játék leírása, majd egy egyszerű recept, házibarkács magyaros megoldásokkal. Ennél szubjektívebb leírást nem hiszem, hogy tudtok olvasni a témában.

A risalamande tulajdonképpen nem más, mint egy mandulás hideg tejberizs, amihez forró bogyósgyümölcsös(speicifikáció később) öntet jár. Viszont ennek az ételnek célja van: egy karácsonyi étkezéskor, amikor elfogyott minden hering, sült disznóhús, főtt krumpli és vöröskáposzta, akkor kerül az asztalra ez a közösségépítő desszert. A feladat az, hogy az ember megtaláljon egy hántolt, egészben maradt fehér mandulát. Nehezítő faktor, hogy a tálban sok félbetört, furcsán felvágott, kisebb-nagyobb manduladarab is megbújik. Az egész mandulát nem szabad megmutatni, csak akkor, ha már üres a tál. A játék sajátos hatása, hogy az addigra felpörgött társaság ilyenkor megnyugszik, az intenzív nyammogástól és befelé figyeléstől elcsendesednek kicsik és nagyok. Végül a győztes diadalmasan felmutatja az egészben maradt mandulát (jó, nem biztos, hogy ez olyan gusztusos), és megkapja a jutalmát, a mandelgave-t. Ez az ajándék gyakran vicces, kedves, csúfondáros. A lényeg, hogy nevetni lehessen rajta, és együtt örülni a nyertessel.

ris-a-la-mande2.jpg

Jöjjön egy recept – lusta háziasszony módra

Lépések:

  1. Számold ki, hány főre szeretnéd készíteni a desszertet!
  2. Vegyél egy boltban pont ugyanennyi doboz natúr vagy vaníliás tejberizst!
  3. Dobáld bele a mandulát, és főzz hozzá gyümölcsszószt. (Leírás később, a rendes receptben.)
  4. Kész is vagy! Tálalj, és meséld el az igazi receptet! �

Az igazi recept

Sok recept elérhető a neten, angolul és dánul is. Nekem az évek tapasztalata alapján ez vált be.

Körülbelül 10-12 dkg rizst tegyél fel főni egy naaaagy fazékba, és öntsd fel vízzel úgy, hogy ellepje. Jöhet hozzá egy csipetnyi sót. Ha felforrt a víz, kevergesd meg, tedd kisebb lángra, és öntsd fel tejjel, de csak addig, hogy ellepje. Várd meg, amíg beszívja az összeset, és öntsd fel újra tejjel. Ezt folytasd addig, hogy elfogyjon egy teljes liter tej. Utána még lehet kislángon főzni, hogy a rizs teljesen megpuhuljon. Én nem szoktam fedő alatt főzni, és néha odaszokott kapni, erre figyeljetek. Amikor úgy érzed, hogy kész, lehet egy picit ízesíteni. Nagyon kevés cukrot szoktam beletenni, és hangulattól és az otthon lévő készletektől függően teszek bele vaníliát, vagy vaníliás cukrot, vagy citromhéjat, vagy narancshéjat. Ami eszembe jut.  

Ha ez megvan, meg kell várni, amíg a tejberizs (a dán szakszó a grød) kihűlik, és ha ez is megvan, akkor pihen egy éjszakát a hűtőben.

Másnap, fél órával az étkezés elkezdése előtt ki kell venni a hűtőből. Bele kell keverni a mandulát, és egy doboz habtejszínt, nagyobb fajtát, felverve. A mandula beletevése különben külön művészet. Én szoktam sima szeletelt verziót beletenni, meg daraboltat, meg szoktam olyat is, hogy egy maréknyit én magam darabolok fel félbe, negyedbe, amorf alakba. A lényeg, hogy hántolt mandula legyen. Néha az ember szembesül kihívásokkal, például nincs hántolt mandula. Ilyenkor be kell áztatni a héjas mandulát langyos vízbe vagy tejbe, és meg kell kérni a közelben lévő 10 év körüli gyermeket, hogy pucolja meg őket. A legextrémebb eset, amikor például ilyen mandulát sem találsz a Balaton-parton, de estére 20 főre ígértél risallemande-t. Ilyenkor a badacsonyi vurtsliban vásárolt csokimázas mandula is megteszi, csak a 10 év körüli gyereknek több munkája lesz.

Ha jó a drámai érzéked, akkor az egész mandulát a közönség szeme láttára helyezed be a tejberizsbe, és látványosan elkevered.

Hátra van még a kirsebærsovs, amit én bogyósgyümölcsből készült szósznak neveztem az előbb. Magyarországon legegyszerűbb úgy elkészíteni, hogy veszel egy meggybefőttet (lehetőleg olyat, amit a nagyi tett el), és az üveg teljes tartalmát felforralod. Ízlés szerint tehetsz bele cukrot (amit az én nagymamám csinált, abba nem kellett volna). Pont a szósz cukortartalma miatt nem szoktam igazán cukrozni a tejberizst. Amikor felforrt a szósz, akkor jön még bele 1-2 kanál keményítő. Elkevered, és már kész is! Volt olyan év, amikor mirelit erdei gyümölcs volt az alap, ez minden bizonnyal szentségtörés, de a vendégek között nem volt dán, és egy csepp maradt a reform risalamande-ból, szóval a cél szentesíti az eszközt.

A tálalás pofonegyszerű: kis tálkába kerül a hideg tejberizs, rá a forró gyümölcsszósz. Ennyi. Jó étvágyat, jó játékot!

risalamande.jpg

Hozzávalók 6 főre:

  • 10-12 dkg rizs
  • 1-2 dl víz
  • 1 liter tej
  • 1 doboz habtejszín
  • meggybefőtt
  • 1-2 kanál keményítő
  • cukor, de maximum és összesen 10 dkg
  • mandula változatos formában
  • ízlés szerint fűszerek: vanília, citromhéj, narancshéj

A képek forrása: első és második

Tetszett a recept! Próbáld ki! Te máshogyan készíted? Biztosan finom! Írd le a receptet kommentben! 

Olvasnál még ilyet? Olvasd el a pebernødder receptjét, vagy kövesd az Ezek a dánok! Facebook-oldalát! 

Hadd tanuljon, aki szeretne!

Az Effy Stúdió az egyik olyan nyelviskola Budapesten, ahol dánul is lehet tanulni. Ez nincs így mindenhol, ezért a kifaggattam az iskola két vezetőjét, Bodori Annát, és a lányát, Kálmán Évát a kezdetekről és a jelenről.

Ezek a dánok: A nyelvstúdió közel 30 éve alakult, és jelenleg közel 40 nyelven lehet tanulni. Eleve is ezzel a profillal indult a tanítás?

Effy Stúdió: A Stúdióban eleinte hagyományosan és relaxos módon is angol, német, francia, spanyol, olasz és görög nyelvet tanítottak., mikor átvettük az alapítótól, Endreffy Judittól, aki Évi osztályfőnöke volt a Bajza utcai iskolában. Az ő nevéből ered a stúdió neve is. Ahogy az igények felmerültek, úgy bővítettük a kínálatunk. Manapság 38 nyelvet lehet nálunk tanulni.  

effy_kep.png

Ezek a dánok: Melyik nyelvek a legnépszerűbbek jelenleg? Van hullámzás abban, hogy milyen nyelveket választanak a tanulók?

Effy Stúdió: A legnépszerűbbek látogatottság szerint - ebben a pillanatban – az arab, a perzsa és a görög nyelv. Tavasszal még a skandináv online volt a vezér. A nyelvek iránti érdeklődés folyton változik, számunkra rejtélyes módon.
Volt olyan hullám, amikor a norvég buszsofőrök jelentős számban gazdagodtak magyar kollégákkal, akik közül sokan nálunk tanultak, így kint jelentős előnnyel indultak más kollégáikhoz képest, hiszen ők már beszélték valamelyest a nyelvet. 

Volt, amikor a tévésorozatok, illetve divatossá váló nyaralási célpontok ihletésére kezdtek nagyobb hullámban nyelvet tanulni. Az újonnan alapított iskolák természetesen befolyásolták azt, hogy hány tanuló érkezett hozzánk.

Ezek a dánok: Lehet online (skype-on) is tanulni. Jellemzően kik választják ezt a tanulási formát?

Effy Stúdió: Az online  oktatást a változó életvitelű, a vidéki vagy a már kint élő emberek választják.

Ezek a dánok: Jellemzően mekkorák a csoportok?

Effy Stúdió: Jellemzően 2, 3, 4 fős csoportok vannak nálunk, csak egy dán, egy arab és egy perzsa csoport vitte 5 főig.

Ezek a dánok: Miben emelkedik ki az Effy a budapesti nyelviskolai kínálatból? Mitől különleges?

Effy Stúdió: Szerintem rugalmasságunk és a nyelvi választék gazdagsága, főként a tanári kar színvonala adja rangunkat a palettán. Itt csak az adott nyelvet, kultúrát és az oktatást igazán szerető tanárok maradnak, sokan több, mint 10 éve. (Ezek a dánok megjegyzése: például a blog szerzője.) Mi előfordul, hogy akkor is elindítunk egy csoportot, ha nincs meg a meghirdetett létszám, és így jelenlétük anyagilag igen szerény nyereséggel jár. Hadd tanuljon, aki szeretne! Ha pedig mi nem tudjuk kielégíteni a jelentkező igényét, igyekszünk jó helyre irányítani, ahol megfelelő oktatásban részesülhet.

Ezek a dánok: Jelenleg milyen skandináv nyelvet lehet tanulni? Körülbelül hányan tanulnak ezeken a nyelveken? Lehet tudni, hogy miért választják ezeket a nyelveket?

Effy Stúdió: Legtöbben a dánt választották, kicsit kevesebben  a norvégot, ezt követi a svéd, népszerű a nem skandináv finn, és büszkék vagyunk észt csoportunkra is. Többnyire az életet odakint folytatni szándékozók tanulják ezeket a nyelveket.

Ezek a dánok: Van esetleg olyan történet, amire nagyon büszke a nyelvstúdió?

Effy Stúdió: Törökül tanuló gyengén látó növendékünknek sikerült a felsőfokú nyelvvizsga, ahogy az itt kezdőként induló arabul tanulónak is, mint ahogy egy spanyolt és egy angolt tanulónak a középfokú. A komolyan tanuló növendékeink 80-90 %-ban sikeres vizsgát tesznek.

Büszkék vagyunk volt olasztanárunkra, aki itt kezdte tanulni a nyelvet, majd évekkel később tanárként tért vissza hozzánk, Szicíliába ment férjhez és most ott tanít. Büszkék vagyunk norvégos növendékünkre, aki Norvégiában rögtön a középfokú csoportba került, lepipálva evvel a régen kintélőket. Büszkék vagyunk növendékeink sikeres állásinterjúira, nyelvi közegben magabiztosabb fellépésükre. Arra, hogy növendékeink észreveszik, sőt szóvá teszik, hogy nekünk nagyon fontos az ő sikerük.

 

Ha kedvet kaptál a tanuláshoz, nézd meg az iskola honlapját, vagy látogass el a Blaha Lujza téren lévő iskolába. (És közben jól nézd meg a gyönyörű bérházat, amiben található.) Jó tanulást kívánok!

Szívesen olvasnál még hasonlókat? Érdekel, hol és hogyan tudsz dánul tanulni Magyarországon? Jó helyen jársz, a következő hetekben további 3 interjúval készülök.

Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy csekkold a blog Dántanítás aloldalát több információért!

Egyedül, nyelviskolában vagy magántanárral kezdj bele egy új nyelv tanulásába?

Itt az ősz, ideális időpont arra, hogy elkezdj egy új nyelvet! Mondjuk a dánt! Vagy bármi mást. De hogyan érdemes nekiállnod? Egyedül, valamilyen kütyün? Egy nyelviskolában? Vagy magántanárnál? Jöjjön néhány megfontolásra érdemes tipp. Erősen szubjektív összeállítás, de 25 év nyelvtanulási és úgy 12 évnyi nyelvtanítási tapasztalat áll mögötte. 

Egyedül - appok, YouTube, satöbbi

Manapság már tényleg minden elérhető az interneten. Talán a Duolingo a legnépszerűbb alkalmazás mostanában. Működik gépen is és mobilon is, vagyis magaddal tudod vinni bárhová, és amíg zötykölődsz a vonaton vagy a villamoson, pont át tudsz nézni/ismételni pár leckét. Amire nagyon jó, hogy megtanítja az alapszókincset és alapvető kifejezéseket, begyakoroltatja őket írásban és szóban is, erősíti a hallásértést. Kezdőknek, újrakezdőknek kifejezetten ajánlani szoktam, sőt, a kezdő tanfolyamokon emiatt érezhetően könnyebb a szókincs elsajátítása, sokan már látható alapszókinccsel érkeznek egy tanfolyamra. Amire kevésbé jó ez az alkalmazás, az a nyelvtan tisztázása, bár a felhasználók gyakran keverednek egyes mondatok alatt párbeszédbe másokkal, és önkéntes alapon elmagyaráznak dolgokat.

A YouTube-on is számtalan videót lehet találni, ahol az adott nyelv alapjaiba kaphatunk betekintést. Vannak kiejtést segítő videók, tanulhatunk számokat, tanulhatunk kulturális szokásokról, nyelvtörőkről. Ezek a videók azonban hiába szórakoztatók, szisztematikus nyelvtanulásra magasabb szinten alkalmatlanok.

Egy újabb csoportot képeznek a kifejezetten szótanuló alkalmazások, mint például a Duolingo kistestvére, a TinyCards, a Memrise, akár a Quizlet, ahol mi hozhatunk létre kártyákat, segítve a tanulást. Néhányukhoz képet és/vagy hangot is lehet társítani. Azonban ezek az alkalmazások is inkább a gyakorlást segítik, mint az önálló tanulást. Amire én szeretem őket használni, az az éppen tanult lecke szókincsének feldolgozása, és itt tulajdonképpen mindegy is, hogy tanárként hozom létre az adott szettet, vagy a diákot kérem meg rá.

Ha belekezdenél egy új nyelv tanulásába, de bátortalan van, nyugodtan használd ezeket a neten elérhető eszközöket. Szórakoztatók, hasznosak.

Dánspecifikus infó: a blogon is találsz mindenféle jó kis alkalmazást.

Intézményes keretek között

A nyelviskolai órák jellemzően délután 5 után kezdődnek, az ember pedig 4-10 fős csoportban tanul, népszerű nyelvek esetében akár nagyobb csoportban is.

Egy tipikus, csoportos nyelvtanfolyam előnye, hogy minden területen egységesen tud fejlődni az ember: szóban és írásban, olvasásban, önálló szövegalkotásban, beszélgetésben, hallásértésben. Azonnali visszajelzést kap a tanárától, de a csoport is nagyon nagy húzóerőt tud képviselni. Az én személyes tapasztalatom az, hogy azok a csoportjaim, amelyek hosszabb időn át tanultak (minimum 6 hónap), jó kis közösségekké szerveződtek, évekkel a tanfolyam befejezése után is számon tartották egymást, kapcsolatban maradtak.

A nyelviskolákban általában minden szinten lehet tanulni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy dánból jellemzően kezdő és újrakezdő csoportok indulnak. Középfokra felkészítő tanfolyam nagyobb létszámban szinte egyáltalán nem indul, egyszerűen azért, mert nem vizsgázik egy évben annyi ember, hogy be tudjon indulni egy tanfolyam. Ezért aztán közép- és felsőfokú szinten gyakran egyéni tanfolyamok indulnak, amelyek már egészen közel állnak a magánórákhoz.

Dánspecifikus infó: Magyarországon egyetemi szintendánul csak az ELTE BTK skandinavisztika szakán lehet tanulni, középiskolában pedig a Kürt Alapítványi Gimnáziumban. De sok, jellemzően budapesti nyelviskola várja a nyelvtanulókat. Vannak olyan nyelviskolák, ahol nem csak hétköznap esti órák vannak, például a Soterban szombatonként is vannak órák, az Effy-ben kisebb csoportok is indulnak, igény szerint. Néhány helyen skype-oktatás is elérhető (Interlanguage, Effy), vagyis vidéki vagy külföldön élő tanulók is labdába rúghatnak.

Magánórák

Tulajdonképpen mindegy is, hogy nyelviskolában vagy privát jár az ember egyéni nyelvórára, ami ebben jó, az a rugalmasság és az egyénre szabott tananyag. A tanár csak hozzád alkalmazkodik, kifejezetten a te igényeidre készül fel. (Ha nem így van, keress mást!) Ennek viszont ára van, vagyis ezek az órák a legdrágábbak. A nagyon tudatos, motivált és gyakorlott nyelvtanulóknál ez a legjobb választás. Ilyenkor fontos tudatosítani, hogy a kontaktórán túl minimum ugyanannyi időt nyelvtanulásra kell szánni a sikeres tanulásért, különben a magántanár csak kidobott pénz lesz az ablakon.

Annak nem javaslom ezt a formát, aki nem tud rendszeresen időt szakítani a tanulásra, vagy aki nem tudja jól beosztani az idejét, mert ő sokkal jobban érezheti magát egy csoportban, ahol a társai támogatni és húzni tudják.

Dánspecifikus infó: sok az eszkimó és kevés a fóka. A dántanárok 99%-a Magyarországon nem abból él, hogy dánul tanít, így készülj fel arra, hogy hosszabb időbe is telhet, amíg rátalálsz a számodra legjobb tanárra. Pontosabban, hogy könnyen találtok olyan 60/90 percet, amikor mind a ketten ráértek.

Neked sikerült már tanár nélkül megtanulnod egy nyelvet? Milyen tapasztalatod van a magyarországi dántanulással kapcsolatban? Írd meg kommentben!

 

Dántanulással kapcsolatos infókért (és még sok minden másért is) kövess a Facebookon is! 

Hűsítő dán édesség a nyár utolsó napjaira

A dán konyha megítélése meglehetősen kettős: a klasszikus ételek egyszerűek, laktatóak, de nem mondhatnánk, hogy nagyon kifinomultak lennének. Ezzel szemben az utóbbi évtizedek éttermi megújulása elismertséget hozott, és Michelin-csillagokat. Ma mégsem a Nordic Cuisine receptjeiből hoztam egy nyári desszertet, hanem a klasszikus vonalról. Jöjjön a koldskål: és ami mögötte van. 

A kold hideget jelent, a skål pedig tálat. (Érdekes, hogy a mikor a skandinávok koccintanak, akkor a skål szóval teszik meg azt.) A koldskål szóösszetétel mégsem hidegtálat jelöl, hanem egy íróalapú desszertet, amelyet jellemzően a nyári időszakban fogyasztanak Dániában.

koldskaal5.jpg

Egy kis írógyorstalpaló: amikor a tejfölből vajat köpülnek, ahogyan lassan kiválik a vaj, visszamarad egy tejnél kicsit sűrűbb folyadék. Ennek a zsírtartalma 0,3-2,00% között van, kevesebb laktóz van benne, mint a tejben, és értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Magyarországon főleg biogazdaságok kínálatában lehet megtalálni. Nem így Dániában! A legnagyobb élelmiszeripari cégek, például az Arla tavasztól nyár végéig forgalmazzák az előkészített írót, amely már csak fel kell használni. Persze otthon is el lehet készíteni: az íróhoz tojássárgáját, citromot és vaníliát kevernek, esetleg egy kis natúrjoghurtot kevernek. 

A koldskål elkészítése

Ha tehát megvettük a boltban az írót, vagy elkésztettük mi az alapot, már csak össze kell állítanunk a desszertet. Egy mélytányérba néhány szeletke kammerjunker kerül, ami egy édes kétszersült, hozzáadhatunk pár szem pirosbogyós gyümölcsöt (főleg epret), erre jön az íróalapú folyadék! Mennyei savanykás-édeskés desszert ez a nyári melegben. 

koldskaal1.jpg

Random érdekességek a koldskålról

  • a koldskål eredetileg nem is tartalmazott írót, inkább hideg gyümölcslevesre emlékeztetett, néha borral vagy sörrel is készítették. Németországban a mai napig fogyasztják így, Kaltschale néven található meg az éttermekben a nyári időszakban
  • az írót korábban Dániában (és egyébként Magyarországon is) a vajgyártás melléktermékének tartották, és főleg a disznók etetésében használták fel. Önmagában pár óra alatt fogyasztásra alkalmatlanná válik, Dániában ezért csak az 1920-as évek óta forgalmazzák boltokban is. Onnantól kezdve viszont elképesztő népszerűségre tesz szert, és mára már szinte csak ezzel készítik a koldskålt. Ma a boltban mindenféle ízesített változatot is lehet kapni, mondjuk rebarbarásat, epreset, vagy déligyümölcsöset. 

koldskaal3.jpg

  • ahogyan fent is írtam, a klasszikus koldskålbetét a kammerjunker, ami nem keksz (bár olyan édes), nem sütike, hanem édes kétszersült (itt egy recept). Az elnevezése a dáni királyi udvarból származik, egyfajta nemesi cím volt, a legalacsonyabb a hierarchiában. Andersen például így fogalmazta meg: "amikor egy dán úr megérkezik Hamburba, de a hotelben nem ismerik a rangját, kammerjunkerként szólítják meg". Érdekesség, hogy 1947 óta (akkor halt meg X. Keresztély) senki sem kapta meg ezt a címet. De hogy miért róluk nevezték el ezt a kétszersültet? Senki sem tudja. De egy magyarázat szerint ez az édes kétszersült pont olyan egyszerűen és jelentéketelen, mint a ranglétra legalsó fokán álló egykori kammerjunker. A lényeg, hogy roppanjon a szájban!

kammerjunker.jpg

  • kísérletező kedvúek más dolgokat is dobálhatnak ebbe az édességbe: olvastam receptet lakrids-szal (az a cukorka, ami a medvecukor, és bocskorszíj és mentolos cukorka nászából született), de vöröskáposztával is. 
  • a dánok ezt a desszertet az év legmelegebb időszakában eszik, a gyártócégek az időjáráselőrejelzések figyelembevételével készülnek fel a szezonra

koldskaal4.jpg

  • a gyerekes családokban több koldskålt esznek, mint más háztartásokban. És nem tudni, miért, a hét elején többször kerül az asztalra, mint hétvégén

koldskaal2.jpg

Felhasznált források: 

https://opskrifter.coop.dk/artikler/det-vidste-du-ikke-om-koldskaal

https://opskrifter.coop.dk/opskrifter/abrikoskoldskaal-med-tvebakker-og-lakrids-3539

https://opskrifter.coop.dk/opskrifter/kaalskaal-7886

https://samvirke.dk/artikler/5-ting-du-ikke-vidste-om-koldskal

https://videnskab.dk/sporg-videnskaben/hvorfor-hedder-det-kammerjunkere

https://thecopenhagentales.com/2014/08/07/a-typical-danish-summer-dessert-koldskal/ 

http://nordicfoodliving.com/danish-cold-buttermilk-soup-koldskal/ 

Ha az érdekel, honnan származnak a képek, kattints rájuk! 

Kóstoltál már koldskålt? Hogy ízlett? Írd meg kommentben!

 

Tetszett a tartalom? Dán érdekességekről szól a blog, kövesd a Facebookon is! 

Közel lehet lenni a gyerekekhez, és a kapcsolatfejlesztés van a középpontban

Július végén jelent meg a blogon az interjú Tommal, aki pædagogként dolgozik egy dán iskolában. Pár nappal később írt rám Réka, aki évek óta Haderslev-ban él (Dánia déli részén). Eredetileg folkeskolelærerként végzett, de jelenleg épp pædagognak tanul. Azt írta, örül, hogy ilyen pozitív cikk születik a szakmájáról, de a blogbejegyzésben lévő magyarázataim a pedagógusképzésről, illetve a folkeskolelærer leírásáról nem voltak a legpontosabbak. Ráadásul a rendkívül sokoldalú pædagog szakma képzése át is alakult az utóbbi időben.

Amikor megkaptam a levelét, éppen úton voltunk Dánia felé. Félve felvetettem, mi lenne, ha személyesen is találkoznánk, és készítenék vele egy interjút. Szerencsére igent mondott, két nappal később pedig a dán férjével és másfél éves kislányukkal közös otthonukban kérdezhettem őt arról, hogy miért és hogyan kezd egy huszonéves lány pont Dániában óvodapedagógusnak tanulni. A keretezett részekben Réka leveléből idézek a pædagogképzés kapcsán.

Ezek a dánok: Hogy kerültél Dániába? A magyarországi családod is kint él?

Réka: Nem, a szüleim, húgom otthon élnek. Sokáig évente kétszer láttuk egymást, karácsonykor és a nyári szünetben, de mióta megvan a kislányom, inkább ők jönnek hozzánk látogatóba. De minden reggel beszélgetünk FaceTime-on, hogy ők is lássák a kicsit. Ugyanígy, a nagymamám is kapott egy kis iPadet, hogy tudja velünk tartani a kapcsolatot.

Ezek a dánok: De miért éppen Dániába költöztél?

Réka: Nyolcosztályos gimnáziumba jártam. Ahol már ötödiktől vizsgák voltak, és ezért sem fűlött a fogam ahhoz, hogy egyetemre járjak otthon. Hallottam, hogy mennyit kell tanulni, hány vizsga van egy félévben, és ehhez nem igazán volt kedvem. Külföldön szerettem volna szerencsét próbálni. Volt egy osztálytársam, akinek volt egy dán barátja, és ő nézett körül, hogy milyen lehetőségek vannak itt. Talált egy hölgyet, aki azzal foglalkozik, hogy segít felvilágosítást adni Magyarországon a dániai rendszerről (Dániai Továbbtanulás). Elmentünk egy előadására, mesélt a dán egyetemekről, itt hallottam először az egyetememről, a UC SYD-ről. 

Eredetileg meg sem fordult a fejemben, hogy tanár, vagy óvónő legyek. Ráadásul odahaza ének és tesi alkalmassági vizsga is része a felvételinek. Egy kicsit talán hamisan éneklek, tesiből sem voltam soha a legjobb. Én nem is értem, miért kell ének alkalmassagi, a gyerekeknek mindegy, hogy hogyan énekelsz, a lényeg, hogy énekelsz. Ha látják rajtad, hogy szeretsz es élvezel énekelni, akkor ők is élvezni fogják, nem kell ahhoz nekik sem tökelétesen énekelniük!

Otthon japánt, kínait, angolt szerettem volna tanulni, nemzetközi kapcsolatok szakra felvételiztem. Mielőtt az otthoni eredmények kiderültek volna, én már tudtam, hogy ide felvettek, így már nem is volt tétje a végeredménynek.

Ezek a dánok: De mégis miért ezt a szakot választottad?

Réka: Eredetileg valamilyen business-jellegű szakra szerettem volna jelentkezni, ahol kínait vagy talán japán nyelvet is tanítanak, de amikor a dániai továbbtanulásról szóló előadáson ültem, és hallottam a folkeskolelærer képzésről, elgondolkodtam rajta, hogy milyen gyorsan megtalálom a hangot a gyerekekkel, és hogy nem is biztos, hogy olyan távol áll tőlem a szakma. Arra csak később jöttem rá, hogy nem olyan keretek között szeretnék foglalkozni a gyerekekkel, mint egy tanár. Az is tetszett a szakban, hogy beépítik a dán nyelv tanulását a programba. Az első év intenzív nyelvoktatása után másodévtől már dánul megy a képzés.

Szóval felvettek, örültünk. A szüleim azt mondták, hogy egy évig legyek kint. Ha egy év után azt mondom, itt akarok maradni, akkor itt kell maradnom. Letelt az az év, és már egy hónap után találkoztam Thomas-szal is. Azt hiszem, leginkább a szerelem miatt maradtam, mert nem volt könnyű. Ha mi nem találkoztunk volna, lehet, hogy hazamentem volna.

Ezek a dánok: Mi okozott nehézséget? A kultúraváltás?

Réka: Inkább az, hogy egyedül voltam. Az még rendben volt, amikor kettesben voltunk. De amikor például a családjával találkoztunk, alig értettem őket. A mai napig emlékszem rá, hogy volt egy alkalom, amikor felmentem a fürdőszobába és sírtam, mert nem értettem semmit se. Pedig akkor talán már egy éve is tanultam dánul!

Az is nehéz volt, hogy nem volt velem a családom, a barátaim, akikre támaszkodhattam volna. Az itteni baráti, ismerősi köröm sem volt túl nagy az elején.

Az iskola első féléve után már rögtön jött az iskolai gyakorlatunk. Gond volt, hogy a gyerekeknél az iskolában – alapvetően angolórán voltunk, de volt, hogy biológiát vagy társadalomismeretet kellett tanítani - nagyon nehéz volt kivívni a tiszteletet a dán nyelvtudásom hiánya miatt. A gyerekek nem biztos, hogy értették, hogy én mit mondok, de én sem értettem, hogy ők mit válaszoltak. Az óráimra felkészültem, tudtam, mit fogok mondani, kérdezni, de a válaszokat már nem volt annyira könnyű megérteni, arra nem tudtam felkészülni, a gyerekek sokszor nem értették, hogy miről beszélek.

Ezek a dánok: Szóval a folkeskolelærerképzés egy négy éves suli? És már az első félevben is gyakorlatotok volt.

Réka: Igen, igen. Én angol alapszakot választottam, főleg az volt az első két évben (az international class-ben német vagy angol nyelvvel lehetett elindulni). Aztán a harmadik évben hjemkundskabet választottam, ami gyakorlatilag életvitelt jelent. A negyedik évben pedig történelmet, mert azt otthon nagyon szerettem. De igazság szerint itt elég kevés történelmet tanultunk, nem mentünk bele minden részletbe, inkább történelemdidaktikán volt a hangsúly. Ebből is írtam a BA-szakdolgozatomat.

Az általános iskolai tanárképzés (folkeskolelærer) úgy épül fel, hogy a 8 félév alatt 3 tantárgyat (undervisningsfag) lehet választani. Ezt taníthatja később az ember. Minden tantárgy 3 félévig tart, szóval vannak átfedések közöttük. Emellett tanulunk pszichológiát, didaktikát és pedagógiát, és vannak egyéb választható tárgyak is (pl. gyógypedagógia). Gyakorlatból, azt hiszem, már csak 3 van. Amikor én végeztem a képzést, még négy volt, de azóta átszervezték az oktatást. Ezek mindig január-februárban kezdődnek (már ha az ember szeptemberben kezdte a képzést), és kb. 7 hétig tartanak. A végén vizsgázni is kell, van egy beadandó és szóbeli vizsga is.

Ezek a dánok: Amikor befejezted a sulit, elkezdtél tanítani?
Réka
: Nem. Az egyetem részt vesz egy Erasmus-programban, ahová óvónő- és tanárszakosok is jönnek. A második évben volt két magyar lány, akik óvónőnek tanultak otthon. Összebarátkoztam velük, és felmerült, hogy elmegyek velük meglátogatni egy óvodát, mert kiderült, hogy az egy kicsit más közeg, mint az iskola. Elmentem velük, és úgy éreztem, nekem inkább ez az elemem, mint az iskola, itt sokkal jobban érzem magamat. Közel lehet lenni a gyerekekhez, és a kapcsolatfejlesztés van a középpontban. Az oviban azt szeretem, hogy nem a tantárgyi tudáson van a hangsúly, és hogy a gyerekkel való kapcsolat fejlesztésével/ápolásával őket is fejleszteni lehet minden téren. Az iskolában ezzel ellentétben más keretek között kerül az ember kapcsolatba a diákokkal, nem olyan könnyed légkörben, mivel a tananyagot is le kell adni, emiatt sokszor fegyelmezni kell. Óvodaban is kell persze! Szóval inkább a keretek a kötöttebbek, amiben a gyerekkekkel lehet dolgozni. Őszintén szólva, nem emlékszem rá, milyen volt odahaza óvodásnak lenni, de az iskolára nagyon is emlékszem. És nagyon nehéz leküzdeni az otthonról hozott mintákat, mondjuk amikor a tanár rendőrt játszik az órán. Ezen akkor is nehéz változtatni, amikor az ember más módszereket tanul. Az otthoni dolgok miatt sokszor nem éreztem, itt hol vannak a határok. Máshoz voltam szokva. Én 19 éves voltam, amikor idejöttem, az is nehéz volt, hogy kilencedikeseket tanítottam a gyakorlaton, szinte nem is éreztem a korkülönbséget. Valahogy mostanában a tinédzserek sokkal idősebbnek néznek ki!

ovisok.jpgEzen a képen nem Réka van.  

Ezek a dánok: Szóval már másodévesen tudtad, hogy mást szeretnél tanulni.

Réka: Igen. És ekkor el kellett döntenem, hogy újrafelvételizem-e a képzésre. Ehhez kellett volna egy nyelvvizsga (Studieprøve), de az erre felkészítő tanfolyam hamar unalmassá vált, mert addigra már másfél éve csak dánul beszélgettem a barátommal. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy befejezem a képzésem, és ezzel is ugyanúgy tudok felvételizni pædagognak. Így aztán 2015 júniusában lediplomáztam, és szeptemberben gond nélkül el tudtam kezdeni az új képzést.

Eleve tudtam, hogy a 0-tól 6 évesekkel szeretnék foglalkozni. Szerencsére a tanári képzésem miatt sok tantárgyat beszámítottak, ezzel fél évet tudtam rövidíteni. Most már csak egy gyakorlat, egy modul és a szakdolgozat van hátra, tulajdonképpen egy éven belül végzek.

A pædagogépzés 3,5 évig tart, és 16 modulból áll. Ebből az első 7 az úgynevezett alapképzés (pedagogens grundkompetencer), és utána jön a specializáció. Ez két darab féléves gyakorlatból áll, és két szakos specializációból (område i specialiseringen), azaz mindössze négy modul az, ami kimodottan a választott területtel foglalkozik. Tehát az oktatás nagyobbik része mindegyik célcsoportot figyelembe veszi, és amikor az ember végez, akármelyik területen elhelyezkedhet a diplomájával.

Ezek a szakirányok választhatók:

·         dagtilbud (0-6 évig) – kb. bölcsőde- és óvodapedagógus

·         skole og fritid (6-18 évig) – kb. iskola és szabadidő. Ebben nem csak az iskolában segédkezők, hanem a napköziben lévő, különböző szabadidős klubokban dolgozók is beleértendők.

·         social special (jellemzően 18+-os célcsoport)- ez nem felel meg a gyógypedagógusnak, mert más a munkakörük és a célcsoportjuk. A célcsoport: hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok, fogyatékkal élő felnőttek (voksne med nedsat funktionsevner, voksne udviklingshæmmede)

Ezek a dánok: Mesélsz a gyakorlatodról? 
Réka
: Mind a három gyakorlatomon a 3-tól 6 éves korosztállyal foglalkoztam. Jó, vannak hétévesek is, ha még egy évet maradnak az oviban.

Ezek a dánok: Évvesztesek?

Réka: Nem évvesztesek, mert itt ilyen nincsen! Itt az van, hogy van például a 2013-as korosztály, januártól decemberig, ők tartoznak egy évfolyamba. Azok, akik még nem iskolaérettek, hiányosságaik vannak a szociális vagy nyelvi készségek terén, ők maradnak még egy évet. Sok menekült gyerek is marad még, mert még nem elég jó a dánjuk.

Most az utolsó féléves gyakorlatomat töltöm egy helyi óvodában, ahol ugyanúgy kiveszem a részem a mindennapok feladataibol, mint a többi végzett óvónő. Ebben az óvodában - mint egyébkent a legtöbb dán óvodában- nincsenek kor szerint elkülönítve a gyerekek, hanem ún. ebédelő csoportok vannak. Egyébként funkció szerint vannak felbontva a termek: az egyikben ott van az összes puzzle es társasjátéek, a másikban van babázósarok és vonatok, a harmadikban pedig van egy párnaszoba, lego és gyöngyök. Ezenkívül van még egy kreatívszoba is. A foglalkozások délelőtt szoktak lenni, de a gyerekek sok idejüket töltik szabad játékkal is. Nagyon sok időnket kint töltjük az udvaron, akármilyen legyen is az idő, a dánok azt szokták mondani: nincs rossz idő, csak rossz öltözék.

A gyakorlatom végét egy beadandó dolgozattal es egy szóbeli vizsgával zárom. A gyakorlat alatt megszerzett tudást kell bemutatni benne a mindennapokbol vett példakra alapozva. Most éppen azon dolgozom, hogy hogy lehetne megkönnyítemi a mindennapi kommunikációt a kétnyelvű szülőkkel, és egy játékkatalógust is össze szeretnék állitani, ami a szülők és gyerekek által elmesélt játékokat foglalná magában.

A dán pedagógia alappillére az anerkendelse (Ezek a dánok: ezt a szót nehéz ebben a helyzetben lefordítani. Elismerést, a másik elismerését jelenti, amibe beletartozik a kölcsönös tisztelet és bizalom is), ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy velünk egyenlőként bánunk a gyerekekkel, megpróbáljuk beleélni magunkat a világukba, helyzetükbe, és úgy válaszolunk, cselekszünk. Nem szidjuk meg a gyerekeket, hanem megmutatjuk, elmondjuk nekik, hogy mit kell csinálniuk, nem azt, hogy mit nem szabad.

Ezek a dánok: Réka, köszönöm az interjút! És sok sikert kívánok a következő évedhez!

Tetszett ez az interjú? Szeretnél még hasonlókat olvasni?

Kövess a Facebookon is!

 

 

 

 

Azért szerintem jó irányba megyünk – a bicikliskultúráért Budapesten

Árva Jánost, Janit régóta ismerem, és sok hasonlóság van a pályánkon. Mind a ketten magyar-skandinavisztika szakra jártunk (csak ő svédre, én meg dánra), és az egyetem után mindketten különböző multiknál kezdtünk el dolgozni. Aztán amikor eljött az ideje, beelvágtunk az álmunk megvalósításába: én tanítok és blogolok, ő pedig megalapított egy budapesti biciklisiskolát. Az interjúban erről kérdeztem őt, de persze nem maradhatott ki egy kis kitekintés a dániai/skandináv biciklikultúrára sem.

Ezek a dánok: Hogyan jött a VELO Budapest ötlete?

Árva János: Körülbelül 10 évvel ezelőtt volt egy munkahelyem, amelyhez napi 70 km-t kellett bringáznom oda-vissza. Ez nagyjából egy és egynegyed óra csak az egyik irányba. Ekkor elég sok tapasztalatot szereztem az autósok és a bringások terén is, akiket láttam. Az egyik alkalommal bevillant, hogy hogy miért is nincs az autósiskolák mintájára biciklisiskola is?! Sok bringásnak és autósnak is jól jöhetne egy kis oktatás. (Hozzá kell tennem, hogy alapvetően nem hiszek a bringás-autós megkülönböztetésben, a lényeg az, hogy mindenki közlekedik az utakon.) Azt gondoltam, hogy jó lenne valami elméleti-gyakorlati oktatás a kerékpárral közlekedők számára. De aztán folytattam a munkát különböző multiknál, és ezt az ötletet eltettem a fiókba, mert nem bíztam benne, hogy valaha működhet. Mígnem aztán pár évvel ezelőtt kiderült, hogy az egyik legjobb barátom akkori barátnője Londonban bringaoktató. Erre felkaptam a fejem. Ilyen létezik?! Nem én találtam fel a spanyol viaszt?! Utánaolvastam, és kiderült, hogy nagyon nem én találtam fel, Londonban már 15 éve működik ez a rendszer. Utánanéztem, mennyire komoly háttérrendszerrel rendelkezik kint, és arra gondoltam, hogy Magyarországon ez még nincs, próbáljuk meg! Elvégeztem én is egy kerékpároktatói tanfolyamot Londonban, hiszen itthon erre nincs lehetőség. Egy csomó ország kurzusait átolvastam: a teljesség igénye nélkül Amerikától Ausztráliáig, Európán belül angol, belga, lengyel, osztrák tananyagokat néztem át, és próbáltam összeállítani egy olyan anyagot, amely teljesen Budapestre akklimatizálva működhet. És idén tavasszal indítottam az egyéni válalkozásomat, amely egyelőre még gyerekcipőben jár, de most 100%-ig ezzel foglalkozom.

Ezek a dánok: Milyen szinteken lehet nálad tanulni?

ÁJ: Az angol national standard alapján 3 szintje van a városi biciklizésnek, az általam tervezett rendszer is erre hasonlít. Egy teljes képzés első fázisa mindig egy kerékpár-technikai oktatás, zárt pályán, mondjuk egy focipályán, egy simább felületen. Itt arról tudok meggyőződni, hogy azok, akik eljönnek hozzám, minimális szinten tudnak kerékpározni. Mert a következő, szintén két órás alkalommal kimegyünk a városba, hiszen ez egy városi bringasuli, nem tanpályán szeretném megtanítani az embereket közlekedni, hanem a városban, városi körülmények között. Nyilván nekem is, meg az illetőnek is nagyobb kockázat, hogyha nem tud fékezni, vagy nem tud elengedett kormánnyal közlekedni. Tehát ezek a szintek egymásra épülnek, a zárt pályától a kisebb utakon át a nagyobb forgalmú utakig. A harmadik szint az már Budapest hardcore része, mondjuk a Thököly út- Keleti pályaudvar környéke, ahol több sávot kell váltani, a forgalomban megyünk, síneken át, és a többi.

Ezek a dánok: Mi a tapasztalatod, akik eljönnek az első képzésre, megugorják a minimumszintet?

ÁJ: Általában igen, ilyen és olyan is volt. Volt, akinek azt mondtam, most még gyakoroljon egy kicsit a második alkalom előtt. Szerintem nincs ezzel semmi baj, Angliában is úgy működik ez az oktatás, hogy ha teheti az ember, akkor elmegy egy két órás kurzusra, és utána heteket saját maga gyakorol. Ha úgy érzi, már megvan a kellő önbizalom, vagy már biztosan tudja a fékezést, akkor eljön a következőre, ezt lehet flexibilisen kezelni. Ha viszont valaki minél gyorsabban szeretné az egészet, akkor akár néhány nap alatt letudhatja ezt a kurzust. Visszatérve arra, hogy milyen szintekkel találkoztam: ami nagyon jó ebben a kurzusban, hogy még a legprofibb embereknek is tud újat mutatni. Én magam is, amikor elvégeztem ezt a kurzust, tanultam még dolgokat. Hogy hogy érdemes hatékonyan fölszállni egy kerékpárra és elindulni vele, hogyan fékezünk stb. Azt gondolná az ember, hogy a féket be kell húzni, és működik minden! De ennél vannak azonban szofisztikáltabb részei is. Az a tapasztalatom, hogy még a legprofibb emberek is, akiket eddig tanítottam, tanultak valami újat. Marketingszöveg nélkül mondhatom, hogy a Velo Budapestnél 100%-os az elégedettségi garancia. Tényleg mindenkinek tetszik ez az oktatás, aki eljön. Ami nehéz, hogy a legelső lépést megtegye az ember. Nagyon sokan hiánypótlónak tartják, nagyon jó ötletnek tartják, azt mondják, nagyon nagy szüksége van erre, de nehezükre esik, hogy időt szakítsanak a kurzusra. Ők sajnos kimaradnak valami tök jóból, pedig a képzés összege csak egy jobb lakat ára.

velo_training.jpgTraining közben - a fotó a VELO Budapest Facebook-oldaláról származik

Ezek a dánok: Különböző nemzeteknek, akár különböző városoknak eltérő a biciklis kultúrája? Van csak Budapestre jellemző stílus?

ÁJ: Szerintem van. Beszélgettem például svédekkel, ők azt mondták, már Svédországon belül is érezhető valamilyen változás. Például a bukósisakhasználat terén. Stockholmban az emberek 70%-a hord bukósisakot, és ahogy megyünk dél felé, Koppenhága felé, ahol nem nagyon szokás sisakot hordani, egyre kevesebben. (Ezek a dánok megjegyzése: 2015-ös statisztika szerint a dánok 28%-a hord sisakot.) Budapesten, ami nagy különbség, hogy hogyan tekint a társadalom egésze, beleértve a politikát, az átlagembert, a közlekedőket, a közlekedési vállalatokat, magára a kerékpározásra. Azt érzem, hogy Magyarországon, Budapesten még mindig egy picit furcsa szubkultúrának tartják a kerékpárosokat, a kerékpározást. Szabadiős tevékenységnek gondolják, amivel én nem értek egyet. Budapesten ha valaki biciklivel közlekedik, az ugyanúgy közlekedik, mintha autóval tenné vagy BKK-val. Ezzel szemben Londonban más érződik. Ha az ember bemegy a közlekedési múzeumba, akkor olyan molinókkal találkozik, aminek a 70%-a arról szól, hogy kerékpárral mit és hogyan, hány km-t tesznek meg (7 milliót), és közben ott van, hogy a metróhálózatot hányan használják naponta. Tehát valahogy a közlekedés egy komplex egészet alkot, attól függ, hogy az ember mivel megy, hogy  milyen idő van, éppen, milyen cuccban van. Vagy autóval megy, vagy buszra száll, vagy biciklire. És ez még nálunk nem nagyon van így. Azt érzem, hogy mindig is lesajnált része ez a társadalomnak, Budapesten is. De alapvetőn a kerékpározás iránti érdeklődés és szeretet közel azonos a két városban, most óriási hype-ja van Budapesten a kerékpározásnak. Szuper lehetőségek vannak. Az, hogy a pesti oldal ilyen lapos, az nagyon kevés fővárosban van így, relatíve széles utak vannak Budapesten, úgyhogy nagyon sokan szeretnek itt is kerékpározni. Kérdés az, hogy mennyien nem mernek az utakra merészkedni.

Ezek a dánok: Ezzel egyetértek. Én Zuglóban lakom, de Újbudára eljutni a munkahelyemre egy kissé kockázatosnak tűnik biciklivel. Erre szerinted az lenne a megoldás, ha több bicikliút lenne?

ÁJ: Ez érdekes dolog, a Kerékpáros Klub tagjaival, vezetőjével beszélgettem erről párszor. Én magam nyilván támogatom a bringautak építését, de inkább azt a vonalat támogatom, hogy közlekedjünk együtt az autókkal. Egyenrangúsítanám a kerékpározást. Első lépésként félelmetesnek vagy önyilkosságnak tűnhet, de a kritikus tömeg alapján tényleg abban hiszek, hogy ha egy úton több és több bringás lesz, akkor az egyre jobban lelessítja majd a forgalmat, egyre jobban odafigyelnek az autósok a kerékpárosokra, egyre kevésbé lesz arra szükség, hogy a bátortalanabb emberek egy elszeparált bringaúton menjenek. De félre ne érts, nyilván ideális lenne, ha annyi kerékpár út lenne, mint Koppenhágában, de ennek azért anyagi korlátai is vannak. És amíg nincsenek meg az anyagi források, addig én azt támogatom inkább, hogy magabiztosabban próbáljon meg az ember forgalomban bringázni. Visszatérve a te esetedre, a Zugló-Újbuda távolság egy jó hosszú túra, ez legalább 45 percig tarthat csak az egyik irányba. Itt az ember már elgondolkodik, hogy megéri-e. Bár bevezették tesztjelleggel a 4-es metrón a bicikliszállítást, azzal teljesen jól lehetne kombinálni a kettőt. Ami még neked segíthet, az az útvonaltervezés, egy olyan útvonalat találni, ami csendesebb, biztonságosabb, kevesebb autóval vagy légszennyezettséggel jár, illetve egy pár olyan trükköt elsajátíthatnál akár a VELO képzésein, amitől az egész kerékpározás az autók között egészen más érzés lehet.

Egyébként nekem is ezek a legjobb visszajelzések, hogy az emberek kerékpározás-élménye alapjában változik meg azáltal, hogy eljönnek egy képzésre. Hogy túl nagy titkot ne áruljak el, azért egy példát hadd mondjak! A KRESZ lehetővé teszi már 2-3 éve, hogy a kerékpároson ne a sáv nagyon jobb oldalára húzódva kerékpározzanak, hanem a sávon belül gyakorlatilag bárhol. Nyilván ezzel nem szabad visszaélni. Viszont ha a sáv közepe felé húzódik a kerékpáros, azzal nem csak jobban látható, nem csak nem nyitják rá az ajtót, hanem az autósok is kényszerítve vannak arra, hogy rendesen, nagyobb ívben előzzék meg, csökken az úgynevezett centizés lehetősége, és úgy érzi a kerékpáros, hogy ő uralja a helyzetet, kvázi egy sávot alakít ki magának, pusztán azáltal, hogy elfoglalja ezt a sávot. Nem 50-nel húznak el mellette 2 centire, sávon belül, hanem sokkal nagyobb ívben. És teljesen más érzés így kerékpározni Budapesten.

Ezek a dánok: Ezt hogy fogadják az autósok? Nem dudálják le a bicikliseket?

ÁJ: Jól. Most hasamra ütök valamilyen statisztikáért, de szerintem 20 autósból 1 az, aki néha rámdudál, mert neki még újdonság ez a jelenség. Pozitív tapasztalataim vannak az autósokkal szemben. Türelmesek, szerintem sokan meg is értik, hogy ezt mért teszem. Ha ledudálnak, és van időm és egyikünk sem siet, akkor meg szoktam állni, és megkérdezem, hogy mi a probléma, és elmagyarázom, megbeszéljük, hogy nekem ez miért jó. Ahogy én sem kérem rajta számon, hogy miért az x utcában megy. Mert sokszor ezt kérdezik tőlem, miért az utcán megyek? Visszakérdezek: te miért itt mész az autóddal? Ha egyenrangúak vagyunk, akkor ezt el kellene fogadnunk.

Ezek a dánok: A tréningjeidre alapvetően magyarok járnak vagy külföldiek?

ÁJ: Többnyire eddig magyarok voltak, de egy céges rendezvényen angol illető is jelen volt. Erre a képzésre a nálunk élő külföldieknek is szükségük lehet. Ez is az egyik célom: megcélozni a nálunk élő expateket, mert nekik ez akár életmentő is lehet. Nem szeretném túlhangsúlyozni ezt a veszélyérzetet, a biciklizését veszélyességét sugalmazni, de számukra tényleg fontos lehet megismerni a budapesti közlekedési kultúrát.

velo_melleny.jpgForrás: VELO Budapest

Ezek a dánok: Ha visszagondolsz azokra az országokra, ahol bicikliztél: milyen érzés mondjuk Londonban, vagy Stockholmban, esetleg Amszterdamban tekerni? Van érezhető különbség a városok között?

ÁJ: Van, abszolút. Nem kerékpároztam nagyon sokat ezeken a helyeken, inkább csak egy-két hetes nyaralások alkalmával. Alapvetően más, ha az ember ismeri az adott várost, és úgy közlekedik, mintha turistaként vesz részt a forgalomban. Ami pozitív élmény volt, hogy például Londonban és Koppenhágában mekkora az a tömeg, ami közlekedik. Ez nagyon nagy biztonságot és hihetelen jó érzést ad. Ezzel ellentétben például Amszerdamban nekem majdnem halálfélelmem volt, mert ott annyira nem szabályok szerint, hanem inkább intuíció és közös megyegyezés alapján közlekednek az emberek, a gépjárművek és a gyalogosok is. Ott én mind kerékpáron, mind gyalogosként néha féltem. De le kell szögezni, hogy hihetetlenül jól működő rendszer, és nagyra értékelem azt, hogy gondolkodásra, párbeszédre sarkallja ez a szituáció a közlekedőket. Én szeretem azt Budapesten, hogy nem ennyire kiépített az kerékpáros infrastruktúra, én szeretek együtt közlekedni más járművekkel, szeretem, ha partnerként kezeljük egymást. Hiszek abban, hogy egyenlő jogokkal rendelkezünk, ami nyilván egyenlő kötelességekkel is jár. Nekem nagyon jó érzés, amikor ezt egy gépjárművezető belátja, és elenged, cserébe én is elengedem, vagy amikor van szemkontaktus egymással. Nagyon sokan itt Budapesten az autósokra úgy tekinteknek, mint magára a gépjárműre. Nem gondolják, abban egy ember ül, aki vezet! Nagyon jó érzés, amikor emberi kapcsolatokat lehet kialakítani, és ez olyan országokban, ahol alapvetően sokkal jobban kiépített a kerékpáros infrastruktúra, ott lehet, hogy erre kevésbé van szükség.

Ezek a dánok: Mi az amiben Budapest, mint város tudna segíteni a kerékpárosoknak?

ÁJ: Sok anyagi dolog van benne, nyilván infrastruktúraépítés, kampányok, oktatásra költött pénz. Hogy egy példát mondjak: London, ami legalább 15 évvel előttünk jár a kerékpáros kultúrában, az ottani BKK fizeti az emberek kerékpároktatását, a különböző cégeket az önkormányzaton keresztül. Tök jó lenne, ha neked csak annyi lenne a dolgod, hogy beírnád a keresőbe, Zuglóban kerékpár iskola, és a rendszer kidob egyet, ahová jelentkezhetsz. Ezt a céget a zuglói önkormányzat fizeti ki a végén, hiszen a zuglói önkormányzatnak az ezekre költött pénzeit pedig a BKK állja. Tehát egy nagyon támogató-pozitív hozzáállás van Londonban, és persze anyagiakban sem szűkölködő a környezet, ami itthon most nincsen meg. Jó lenne, ha elfogadottabbá válna a bringás közlekedés. Azért szerintem nagyon jó irányba megyünk. Az autósok oldaláról egyre több elfogadással találkozom, és tényeg néha azt érzem, hogy a bringásoknak több KRESZ-ismeretre vagy több odafigyelésre lenne szükségük. Picit több koncentrációra. De jó irányba tartunk szerintem! Ha 15 évben gondolkodunk, akkor 15 éve múlva lehet, hogy lekörözzük már Londont.

Ezek a dánok: Köszönöm az interjút, sok sikert az iskolához!

Te mit gondolsz erről? Milyen Budapesten biciklizni? Más, mint egy másik európai városban? Vagy Koppenhágában? Írd meg kommentben!

 

Tetszett ez a tartalom? Kövesd a blog Facebook-oldalát, hogy ne maradj le további érdekes interjúkról sem!

Dán mítosz a lakat nélkül hagyott biciklikről

A blog Facebook-oldalán pár napja a dániai biciklizés a téma, eddig arról volt szó, hogy Dánia biciklisnemzet-e (naná!), és hogy könnyű arrafelé biciklizni, mert Dánia lapos (hát nem annyira). De a harmadik tervezett téma, hogy Dániában csak úgy ott lehet hagyni a bicikliket az utcán, senki nem fogja elvinni, nos, ez érdemes arra, hogy hosszabban is írjak róla. Szóval lezárják Dániában a bicikliket vagy sem? 

"Otthagyom a biciklit, mert esik az eső!"

Elmesélek egy saját tapasztalatot: amikor a jütlandi népfőiskolán laktunk, egy évfolyamtársunk bebiciklizett a közeli kisvárosba, és leparkolta az iskola biciklijét a vasútállomás mellé. Aztán sajnos eleredt az eső, és neki nem volt kedve hazatekernie, inkább a buszt választotta. (Tegyük hozzá, ez a fiú nem dán volt, egy dánt sosem zavarna az eső.) A buszközlekedés viszont nem olcsó, így egyre halogatta, hogy visszamenjen a városba. Pár nap múlva a vasúttól hívták az iskola igazgatóját, hogy minden rendben van-e, mert már egy hete előttük áll a suli egyik biciklije, nincs semmi baja, le sincs zárva, de talán jobb lenne, ha visszavinné valaki. Szóval van ilyen, egy hétig senki sem nyúlt ahhoz a drótszamárhoz.

Koppenhágában sem zárják le a bicikliket

A fenti történetre lehetne azt mondani, hogy vidéken történnek ilyen csodák, ott még rendes emberek laknak. De azt is több forrásból hallottam, hogy Koppenhágában sem zárják le a cangákat. Ez nekem mindig városi legendának tűnt.Sőt, azt is hallottam, hogy elég gyakran előfordul, hogy egy jólsikerült buli után az ember néha nem találja meg a bicikljét, és akkor bátran hazaviszi másét. Aki nem fog sokat búslakodni, hanem ő is választ egy másikat. Ez persze alátámasztaná a "nem zárják le a biciklit" elméletet, de nem tudom, hogy ez igaz lehet-e. Melinda a fővárosban lakik, szerinte nem igaz, mert egy mini kerékfogó zár van a bicikliken. És azt vette még észre, hogy nagyon sok elhagyott kerékpár van városszerte. (Rosszindulat ON: lehet, hogy nagyon jó volt a buli.)

Bicikliláncolajozó tündérkeresztanyák

Azért ez a 2011-es hír mindesetre gyanús: a koppenhágai önkormányzatnak gondot okozott, hogy hiába van sok biciklitároló, az emberek mégsem oda teszik le a bringákat, hanem a metró- és vasútállomások közelében. Ami viszont gondot okozhat, ha baleset történik a metróban, mert a kiérkező mentő/tűzoltóság nem tud elég közel parkolni. Ezért bevezettek egy olyan kampányt, hogy ha találtak rossz helyen hagyott bicót, akkor átvitték a legközelebbi tárolóba, majd le is mosták őket, meg meg is olajozták a láncot. Végül tettek rá egy cetlit, hogy "Heló, kicsit rendbetettük a biciklid, de legközelebb, léci, inkább ide parkolj!" A program tanulsága szerint az emberek vették a célzást, a napi 150 áthelyezésből két héten belül csak 30-50 lett, vagyis megtanulták a leckét. A cikkben nem esik szó arról, hogy erővágóval törik fel a lakatokat, vagyis ez a napi 150 bicikli valószínűleg nem volt lezárva. (Bicycle Butlers.).

(Sárga) szalagot kapnak az elhagyott árvák

Azt nem tudom, hogy Koppenhágában divat-e, amit a minap láttam Aarhusban: 

img_20180804_201940.jpgimg_20180804_202029.jpgA szalagon az áll, hogy "összerámoljuk a bicikliket, tépd le ezt a szalagot, ha használod még a tiédet". A dolog hátterében az áll, hogy túl sok használatlan bicaj pihenget a városi bicikliparkolókban, és ezzel elveszik a helyet azoktól, akik tényleg használnák azt. Slagelsében például néhány hét várakozás után összegyűjtik az érintetlen szalagos bicókat, és elárverezik őket. 

Akkor most lezárják a bicikliket vagy sem? 

Őszintén: fogalmam sincs. Ezért elindultam, és végeztem egy nem túl reprezentatív kvantitatív felmérést Aarhus belvárosában. A körülbelül fél órás vizsgálat alatt 20 biciklis fénykép keszült, és minden helyszínen megszámoltam a lakattal lezárt bicikliket. Ez idő alatt 3 alkalommal néztek rám furcsán, és összesen 11 használatban lévő lakatot találtam. Ebből azért messzemenő következtetéseket nem vonnék le, csak az a biztos, hogy a biciklik maximum negyedét zárják le. Aarhusban.  

Ha ti láttatok máshol Dániában lezárt biciklit, vagy olyat, ami nem volt lezárva, kérlek, írjátok meg kommentben! 

Érdekel, hogy milyen biciklis mítoszok vannak még? Kövesd a Facebook-oldalt a héten, és olvass arról, lehet-e sört inni biciklizés előtt, vagy hogy hordanak-e a dánok biciklissisakot. 

És nemsokára elérhető lesz egy interjú a budapesti bringaiskolával, a VELO Budapesttel. Ott is esik szó a dán bicikliskultúráról. 

A gyerek egész személyiségét figyelembe kell venni

Tom dán pedagógus, aki magyar feleségével és kislányukkal Magyarországra szeretne költözni. Megragadtam az alkalmat, hogy kifaggassam őt a dán iskolarendszerről. Habár az utóbbi években nálunk a finn modell lett a „bezzegiskola”, Vekerdy Tamás például sokszor említi a legjobbak között a dán oktatási rendszert. Figyelem, a szövegben sok magyarázat található, mert a magyar és a dán  iskolarendszer- és felfogás között alapvető különbségek vannak, nehéz egymással megfeleltetni bizonyos fogalmakat.

Ezek a dánok: Tom, te nem tanár vagy, hanem pedagógus. Ez mi jelent tulajdonképpen?

Tom: 9-10 éves gyerekekkel foglalkozom iskolaidőben, és nagyobbakkal iskolaidő után, amit szabadidős pedagógusnak hívnak. A pedagógusképzés más, mint a tanárképzés. 3 évig tart, 6 modulból áll össze, szemben a hosszabb tanárképzéssel. Már 18 éve iskolában dolgozom, de a diplomámat 2014-ben szereztem meg a munka mellett.

Dániában az iskolákban dolgoznak tanárok (lærer), amelyet talán szaktanárnak fordíthatnánk. A tanárképzés általában 10 félévig tart, és a leendő tanárok specializálódnak a tanított életkorra, és 2 tárgyat kell választaniuk. A 10. félév után egy félév gyakorlat jön, és ha valaki gimnáziumban szeretne tanítani, további egy évig kell tanulnia.

A pedagógus (pædagog) nem a gyerekek szaktárgyi tudásával, hanem inkább egyéb, főleg szociális kompetenciáival foglalkozik. Többek között tanítás alatt segíti az órát, segít a lemaradó vagy nehézségekkel küzdő gyerekeknek. Iskolaidő után szabadidős tevékenységeket szervezhet, ami hasonlít, bár nem teljesen egyezik meg a magyar napközis tanár vagy szabadidőszervező fogalmával. De specializálódhat 6 év alatti gyerekek fejlesztésére is, így állást kaphat bölcsödében vagy óvodában is. További szakirány a szociálpedagógia és a gyógypedagógia. Ez az alapképzés 3,5 évig tart, amiből fél év a gyakorlat, de a tanulmányokat folytatva mesterdiplomát is lehet szerezni belőle.

Létezik egy harmadik kategória is, a pædagogmedhjælper, vagyis tulajdonképpen pedagógiai asszisztens, ahol a szakmai képzés 2 évig és 9 hónapig tart, de nem ad főiskolai diplomát.

Tom: Ha az ősszel Budapestre költözünk, bízom benne, hogy itt is találok valamilyen pedagógiai jellegű munkát. Abban bízom, hogy érdekes lehet itt a skandináv pedagógiai gondolkodásmód.

Ezek a dánok: Hogy érted azt, hogy skandináv gondolkodásmód?  

Tom: A gyerekeket a maguk egészében kell látni. Az ember sosincs egyedül: hat rá a családja, a barátai, a környezet, amiben él, az iskola, és az iskola utáni programok is. Fontos lenne megtanítani a gyerekeket például tanulni, de arra is oda kell figyelni, hogyan viselkednek az iskolában, miben jók, hogyan beszélnek, hogyan lehetne őket fejleszteni. A gyerek egész személyiségét figyelembe kell venni, talán ez a skandináv megközelítési mód.

Ezek a dánok: Ez nagyon jól hangzik, de hogyan néz ki ez a mindennapokban? Vegyünk például egy általános iskolát. Mettől meddig tart a tanítás?

Tom: Reggel 8-kor kezdünk. A 2013-as iskolareform óta hosszabbak a tanítási napok, az alsósok délután 1-ig, fél 2-ig vannak bent. 13-14 éves korukig körülbelül úgy fél 3-ig, az idősebbek egy órával tovább. Az azt jelenti, hogy egy harmadikos diák akár 6.5 órát tölt bent az iskolában, ami elképesztően sok! Az több, mint 30 óra is lehet egy héten!

A 2013/2014-es tanévben bevezetett iskolareform valóban nagy változást hozott a dán iskolások életébe. Az iskolai előkészítő osztálytól (børnehaveklassen) a 3. osztályig 30 órát kell a suliban tölteni, 4-6. osztályig 35-öt, 7-9.-ig (itt kilencévfolyamos az általános iskola) 37-et. Ezek az addigiakhoz képest egy-egy extra matek- és dánórát jelent, 7.-től pedig 2 választható órát. Elsőtől kötelező lett az angoltanítás. Bevezettek úgynevezett aktivitásórákat is, amelyek vagy a szaktárgyi fejlesztést segítik, vagy a projektmunkára adnak időt, de szervezhetnek ezidőre játékokat és mozgást is. A cél a diákok sokoldalú, tárgyi és személyiségközpontú fejlesztése, és ebben kiemelt szerep jut a pedagógusoknak és a pedagógiai asszisztenseknek is. (forrás)

Az iskolareformot a dán társadalom nem fogadta egyértelmű örömmel, mert úgy érezték, hogy hiába a nagyszerű szlogen (Legyen a jó iskola még jobb!), az iskolareform a gyerekek szabadidejét kurtítja meg, és elveszi tőlük a gyerekkorukat. A reform bevezetése után még most is tart az a folyamat, amelyben az iskolában dolgozó felnőttek megtalálják a pontos szerepeiket.

Ezek a dánok: És nálatok is minden nap van tesióra?

Tom: Nem, dehogy! Mozognak eleget a szünetekben. Illetve az órák is úgy épülnek fel, hogy egy helyhez kötött feladat, például matematikapélda után a gyerekek csinálnak valamilyen mozgásos feladatot, kimennek a táblához, játékosan gyakorolnak. És közben jól érzik magukat.

Ezek a dánok: Hány diák van átlagosan egy osztályban?

Tom: Jelenleg 23-27 gyerek van egy osztályban, amiről azt gondolom, hogy rendben van. De úgy hallottam, gondolkodnak azon, hogy növeljék az osztálylétszámokat, pedig az nem vezet jóra. Nem lehet mindenkire odafigyelni, félő, hogy egyes gyerekekre nem jut elég figyelem, és lehet, hogy ez a jelenlegi toleranciaszintet is rosszul érintené, kevesebb idő jutna az egyes gyerekek integrációjára.

Ezek a dánok: Minden osztályért két felnőtt felel?

Tom: Igen, egy szaktanár és egy pedagógus, vagy két tanár. Ami persze elég sokba kerül a rendszernek.

Ezek a dánok: És kettejükhöz jönnek még a pedagógiai asszisztensek?

Tom: Ők mindig az osztállyal vannak. Az dán iskolák egyre nyitottabbá válnak, egyre több olyan gyerek jár az iskolába, akinél valamilyen tanulási zavart diagnosztizálnak, például ADHD-t vagy bármi mást. Ilyenkor szükség van egy extra segítő kézre az osztályban. Elengedhetetlen a jelenlétük, mert a így a szaktanár is jobban tud dolgozni.

Ezek a dánok: Mit gondolsz, mi a jellemző munkaforma az osztályokban?

Tom: Alsóbb évfolyamokban, úgy becsülöm, talán az idő 40%-ában egyedül dolgoznak a gyerekek, 30%-ban páros munkában és 30%-ban csoportban. A csoportmunka nagyon fontos, ott tudnak a legtöbbet fejlődni a gyerekek. Egy ilyen 4-5 fős csoportban aztán minden szerepet ki tudnak próbálni, és ezután tulajdonképpen mindegy is, hogy csoportban vagy egyedül dolgoznak. Mindkettő egyformán fontos: amikor majd dolgozni kezdenek, önállóan és csoportban is kell tudniuk dolgozni. Fontos a csapatjáték.

Itt olvashatsz arról, mennyire fontos a közösség a dán társadalomban.

Ezek a dánok: Ez az arány megmarad középiskolában is?

Tom: Az arány eltolódik az egyéni munka irányába.  Azt mondanám 60 vs. 40% lehet a reális arány, de lehet, hogy még több az egyéni munka. Ekkorra már nagyon jól tudják a diákok, hogy segítséget kérhetnek egymástól, de a lényeg, hogy minél idősebbek, annál önállóbban kell dolgozniuk.

teamwork.png

Ezek a dánok: Kérdezhetek valami személyeset is? Te miért döntöttél úgy, hogy pedagógus leszel?

Tom: Ez tényleg személyes, a gyerekkoromig vezethető vissza. Elég sokat piszkáltak az iskolában. De később igazából csak belecsöppentem. Amikor 18 évesen befejeztem a középiskolát, volt egy ismerősöm, aki szabadidőpedagógusként dolgozott (fritidspædagog). Ő hívott oda dolgozni. Eleinte nagyon könnyen vettem, azt gondoltam, itt csak játszani kell a gyerekekkel, semmi komoly. De minél jobban beleláttam a szakmába, annál jobban ráébredtem, milyen fontos és felelősségteljes feladat a gyerekkel fejlesztésén dolgozni a szabadidejükben is. 10 évig dolgoztam az iskolában, és közben munka mellett 2014-ben le is diplomáztam. De azóta is, már 18 éve ugyanott dolgozom.

Azt szeretem a legjobban, látom, hogy vannak a gyerekek, hogyan fejlődnek. Igazán lázba hoz ez a munka, szeretném a lehető legjobban csinálni. Hát, mondjuk nem is azért, hogy meggazdagodjak belőle. Ez az egyik legrosszabbul fizetett munka Dániában. Ok, árufeltöltőként egy szupermarketben rosszabbul keresel, de ezt a munkát senki sem azért választja, hogy milliomos legyen. A legfontosabb, hogy szeress emberekkel dolgozni.

Ezek a dánok: 18 alatt sosem voltál kiégve?

Tom: Előfordul, hogy stresszes vagyok, és arra gondolok, rendben, talán jobb lenne, ha szereznék valami kétkezi munkát inkább. Reggel 7-kor kezdenék, 3-kor hazamennék, és nem kellene később otthon is a munkámmal foglalkozni. Sokszor jár az agyam az iskolai helyzeteken, hogy hogyan lehetne segíteni a gyerekeknek, hogyan lehetne őket fejleszteni. Ez abszolút stresszfaktor pszichikailag.

Ezek a dánok: Hogyan lehet a túl sok stresszt kezelni? Vannak erre bevett módok Dániában?

Tom: 2010-ben, amikor meghalt az édesapám, volt egy rosszabb időszakom. Annyira stresszes voltam, hogy végül leültem beszélgetni a főnökömmel. Mi nagyon odafigyelünk arra Dániában, hogy jó legyen a hangulat a munkahelyeken, nyíltan lehet beszélni bármiről. A főnököm is jól látta, hogy nagyon kimerült vagyok, ezért kaptam egy 12 alkalmas, ingyenes terápiát, ami nagyon sokat segített. Előtte sosem jártam pszichológusnál, nem olyan családból jövök, ahol sokat beszélünk az érzéseinkről.

Lényeg a lényeg: ha az embernek segítségre van szüksége, mindig van hová fordulnia. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy jó legyen a kapcsolat az osztályt tanítók között, észreveszzük, ha valaki kiégésközeli állapotba kerül. Az is fontos, hogy jó legyen a vezető, hogy lássa a kollégái emberi oldalát, ne csak alkalmazottakat lásson, akik előállítanak valamilyen terméket. Nem tudom, hogy van ez más országokban, de az mindenhol igaz, hogy a tanárok, ápolók, mindenki, aki emberekkel kerül kapcsolatba a munkája során, időnként túl sok stresszt él meg. Közben pont a mi munkánk a legfontosabb: tanítjuk ezeket a kis embereket, megtanítjuk őket, hogyan legyenek jó állampolgárok. Figyeljük, hogyan teljesítenek az iskolában, hogy illeszkednek be… De visszatérve a kérdésedre: ha úgy érzed, valami baj van, minden segítséget megkapsz.

teacher_bagoly.jpg

Ezek a dánok: És mi történik, ha egy gyerekkel van valami probléma?

Tom: Összedolgozunk az évfolyammal foglalkozó teammel. Például az iskolámban a hetedik osztályosokat 3 pedagógus tanítja, minden osztálynak megvan az osztályfőnöke, és osztályonként van 3-4 fix szaktanár is. Mindenkit összehívunk, ha van egy problémás diákunk, és megpróbálunk kitalálni valamit, hogyan tudjuk őt segíteni. Ha nem válik be a dolog, megkérdezhetjük a vezetőket is, mit javasolnak. Ha ez után sem javul a helyzet, beszélünk a szülőkkel. Elmagyarázzuk a helyzetet, tudunk beszélgetni, javasolni dolgokat. Legrosszabb esetben szükség lehet a megfelelő hatóságok bevonására is. De az ember először mindig a kollégáitól kér tanácsot, nem? Közösen sok tapasztalattal bírunk, általában találunk jó megoldást.

Ezek a dánok: Összességében mit gondolsz, jó a dán iskolarendszer?

Tom: Régen jó volt. De 2013 óta nagyon sokat stresszelnek a gyerekek. Nő rajtuk a nyomás, több órájuk van, egyre fiatalabb korukban kapnak jegyeket, azt lehet mondani, nem jut idejük gyereknek lenni, csak úgy ellenni a suliban. Más országokkal összehasonlítva (hagyományosan az angol, német, francia, olasz, spanyol iskolarendszerrel szoktak párhuzamba állítani minket), mi még jobbak vagyunk. Nehéz ezt elmagyarázni… amikor jött a reform, mi úgy gondoltuk, egy szabad iskolarendszer részesei vagyunk. Ez a rendszer a hetvenes évek óta működött. Ezt megváltoztatni ilyen rövid idő alatt? Azt hiszem, még el kell telnie egy kis időnek, hogy jól lássuk a reform hatásait.

Nem értem például, hogy miért kell már hetedikben osztályozni a gyerekeket, és ez túlzott teljesítménykényszert okoz.

Külön cikket is megérne a dán osztályozási rendszer. Hétfokozatúnak nevezik, de az osztályzatok a - 03-tól a 12-ig terjednek. Ezek a fokozatok vannak érvényben:

12-est a legkitűnőbb tanulók kaphatnak (a diákok 10%-ától elvárható ez)

10-est a kiváló teljesítményért jár (25%)

7-es a jó eredményért jár (30%)

4-es az átlagosért (25%)

02-es felel meg az elégségesnek (10%)

00-ást kap az elégtelen

-3 jár az elfogadhatatlan teljesítményért

Ezt leszámítva, azt hiszem, jó az iskolarendszerünk. Jó kapcsolatot tudunk kialakítani, mi, szabadidősök a tanárokkal és a szülőkkel is, ki tudunk alakítani egy közös nyelvet, ahol mindig a gyerek érdeke a legfontosabb. Az, hogy a gyereket a maga teljességében fejlesszük. Elkezdődött egy folyamat, amikor minden gyereknek ki kell alakítania egy tanulási/fejlődési tervet. Minden egyes tárgyból kell találnia három olyan dolgot, amelyekből a következő hónapokban fejlődni szeretne. Ez lehet az, hogy nagyobb mértékben vesz részt a csoportos feladatokban, vagy több leckét ír, vagy hogy több szereplést vállal, többet szólal meg az órán.

Ezek a dánok: És ezeket a célokat át is beszélitek a gyerekkel?

Tom: Szívesen tennénk, de nagyon nehéz rá időt találni. Különböző megoldásokat keresünk és találunk, például a gyerekek online fogalmazzák meg a terveiket. Aztán a szaktanárok is kommentálják a beadott tervet, és a pedagógusok is megjegyzéseket írnak a nem szaktárgyakat érintő kérdésekhez. Mondjuk ahhoz, hogy jönnek ki a többiekkel, hogyan érzik magukat. Ez a feladat egyszerűbb a felsőbb évfolyamokban, a kisebbek nehezebben értik meg, miért kell ilyen sok kérdésre válaszolniuk. Megpróbálunk az iskolában is időt szakítani a személyes beszélgetésekre, de ez néha nehéz, mert a matekórának azért meg kell lennie.

Ezek a dánok: Az, hogy hosszabb az iskolában töltött idő, azt jelenti, hogy házit sem írnak a gyerekek?

Tom: Nem. Az iskolareform bevezetésekor próbáltak még leckeírós alkalmakat tartani, háziíró kávézónak nevezték őket (lektiecafé), hiszen fontos, hogy házit írjanak, hogy rögzítsék az órán tanultakat. De ezeket nem egyszerű megszervezni, mert délután vannak például a korrepetálások is. Szóval marad az otthoni háziírás.

Ezek a dánok: És ez szerinted olyan rossz dolog?

Tom: Nem, mert a gyerekek jó esetben együtt írják a leckét a szüleikkel vagy a testvéreikkel, ami remek dolog. Kivéve, ha olyan élethelyzetben vannak, vagy olyan a társadalmi helyzetük, hogy a szülő képtelen segíteni a gyereknek. Ilyenkor jó, hogy az iskolában is van lehetőség megírni a leckét. Én hiszek benne, hogy egy kis házi feladat nem árt meg. Sőt, jobb, mint ha valaki a telefonját nyomkodná, meg mindenféle képernyő előtt ülne. Arról nem is beszélve, hogy mi, felnőttek is viszünk haza „leckét” néha. Mondjuk szakkönyveket olvasunk a szabadidőnkben.

Végül is minden a fejlődésről szól.

Érdekes volt, amit olvastál? 

Olvasd ez ezt az interjút arról, milyen Dániában kisgyereket nevelni! Vagy ezt arról, hogy van-e dán módszer a gyereknevelésre

Hogy ne maradj le az újdonságokról, ne felejtsd el lájkolni a blog Facebook-oldalát sem! 

Dániában nem féltik túl a gyerekeket

Melindát évekkel ezelőtt tanítottam, aztán kiköltözött Dániába, férjhez ment egy nagyon kedves dán emberhez, és a boldogságukat tavaly egy kislány születése tette teljessé. Miután elolvastam a Gyereknevelés dán módra című könyvet (és ajánlót is írtam róla), kiváncsi lettem, hogyan látja a könyvben leírtakat egy magyar anyuka. Erről is beszélgettünk, meg sok minden másról is.

Ezek a dánok: Nekem még nincs gyerekem, és Magyarországon élek. Leginkább arra lennék kiváncsi, hogy milyen Dániában gyereket nevelni.

Melinda: Nekem is csak egy van, és mivel ő Dániában született, nincs összehasonlítási alapom, hogy Magyarországon milyen lehet. Illetve egy minimális van, mert beszélgettem „sorstársakkal”, akik ugyanakkor voltak várandósak, mint én. Azt vettem észre, hogy itthon kicsit több az orvosi vizsgálat, ellenőrzés. Például nekem kint csak három  ultrahangot csináltak, itthon akár havonta kérik a kismamákat ultrahangra. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a dán egészségügy ennyivel lazább, mondván, „jól alakul ez a terhesség, minek állandóan ellenőrizgetni”, de lehet az is, hogy a magyar egészségügy akar túl biztosra menni. Hogy ne legyen belőle gond.

Nekem alapjában véve a szülést megelőzően viszonylag jók a tapasztalataim a dán rendszerről.  Amikor kiderült, hogy gyermeket várunk, a háziorvosomhoz kellett elmenni, aki beutalt a nőgyógyászhoz, aki megerősítette a terhességet egy ultrahangos vizsgálattal. Utána, lehet, hogy a koromból kifolyólag, hiszen 38 leszek, még háromszor vissza kellett mennem, kéthetenként, hogy ellenőrizze, minden jól fejlődik-e. Egy barátnőmnek, aki nálam 10 évvel fiatalabb, csak egyszer kellett visszamennie. Ezek után már nem kellett többet a nőgyógyászhoz járnom, hanem helyette a szülésznőhöz, a jordemorhoz. Volt cukorterheléses vizsgálat és Down-szűrés, de az itthon is ugyanúgy van.

Ezek a dánok: A jordemor szülésznői feladatokat lát el. De van védőnői szerepe is?

Melnda: Nem. A védőnőt sundhedsplejerskének hívják. Ő háromszor vagy négyszer jön a családokhoz. Először egy héten belül a szülés után, 10 nap múlva, aztán 2 hónap múlva, és fél év múlva is. Jöhetett volna még egyszer egy extra ellenőrzésre, de nálunk minden rendben volt. Egyéves korában pedig a háziorvos fogja majd megnézni a gyereket.

A jordemoroknak csak a terhesgondozásban van szerepe, illetve a szülésnél is ők segítenek. Ott nincs külön szülészorvos, csak akkor, ha valami komolyabb szituáció van. Én is ki voltam rendelve egy szülésznőhöz, és ő kísért végig. Nekem nagyon tetszett az, hogy hiába vagyunk a 21. században, neki ilyen hosszú, régimódi sztetoszkópja volt, felfújós kis vérnyomásmérője. Nagyon lelkiismeretes és kedves volt, a férjem, Tom jöhetett velem minden vizsgálatra. Bármilyen kérdést fel lehetett tenni. De gondolom, itthon is ez van.

child-3268265_1920.jpg

Ez a cuki baba nem Melinda kislánya, hanem egy Pixabay-baby. 

Ezek a dánok: Említetted, hogy magával a szüléssel nem voltak jók a tapasztalataid. Mesélsz erről?

Melinda: Érdekesnek találtam, hogy nagyon igyekeztek minden minél természetesebbre hagyni, annak ellenére, hogy nekem gyógyszeresen kellett indítani. Már a 42. hét elején jártunk, méhösszehúzódást segítő pirulákat kaptam. Az első éjszaka rettenetes volt, Tom nem maradhatott bent a kórházban velem, ott voltam teljesen egyedül egy vajúdószobában. Másnap délután szükség volt egy burokrepesztésre, és később még oxitocint is kaptam. Ez az összes művi része a dolognak. De nekem összesen 30 órát kellett várni, mire a császár mellett döntöttek. Elkezdett a gyerek szívverése esni, nem használtak az oxitocincseppek. Amikor én ezt elmeséltem másoknak, senki sem értette, hogy várhattak eddig. Itt orvos végülis nem volt jelen, csak a szülésznők, abból is három volt a kétnapos vajúdás alatt. Végül a férjem jelezte, hogy talán nem kellene tovább várni, behívtak egy sebészt, aki elmagyarázta, hogy mik a császármetszés előnyei és hátrányai, későbbi mellékhatásai. De például a testvéremnél is négy napig tartott a szülés, igaz, hogy neki végül természetes úton született meg a kisfia. Nem tudom, hogy ezt a dán rendszer negatívumaként mondjam-e, vagy sem, de itt mindent megtesznek, hogy el lehessen kerülni a császárt. Magyar anyukáktól más élményeket hallottam, nem is tudom eldönteni, hogy mi a jobb.

Ezek a dánok: Miután hazamentetek a kórházból, hogyan viselkednek a kismamával a kisbabával Dániában? Betartja a család és az ismerősök az egy hónapot?

Melinda: Nincs ilyen, hogy egy hónap. A közeli család már másnap jött volna. Csak azért nem jöttek, mert külföldön voltak. De például Tom mostohaanyja már a harmadik napon jött. Magyarországon van ez a 6 hét, úgy hallottam, amikor szigorúan még az utcára sem viszik ki a gyereket. Mi a kislányommal már háromnaposan simán elmentünk vásárolni. Felöltöztettük a gyereket, tulajdonképpen nem volt semmi baja, most miért ne vihetnénk ki?! Kint ebből a szempontból kicsit lazábbak. Ha háromnapos, akkor háromnapos! Miért kellene egy anyukának bezárva lennie?! Amikor magyar ismerősökkel beszélgettem, bennük inkább meg volt az, hogy jobban féltették a kicsit. Hat hétig még a nagymama sem jöhetett, ami talán érthető is, hadd szokjon össze a kis család. Mi máshogy gondolkodtunk erről. Például az anyósom kéthetes korában látogatott meg minket, a sógoromék egy héttel később jöttek.

Ezek a dánok: Amikor a dániai gyereknevelésről olvasok, sokan meg szoktak ütközni azon, hogy amikor a gyerekeket kirakják a levegőre aludni. Vagy amikor beül az anyuka egy kávézóba, és a babakocsi, meg benne a baba, kint marad a kávézó előtt.

Melinda: Igen, ez érdekes, ilyet tényleg sokszor látni. Bevallom, én sosem hagynán őt kint. De egy fórumban egyszer valaki mutatott egy képet, amin az illető a teraszáról fotózta a közös kertben alvó gyereket. Az anyukája minden nap kitolja a babakocsit, és egy órára eltűnik. És az illető nem tudta, hogy most mit kellene csinálnia? Jelenteni valamilyen hivatalnak? A rendőrségnek? A Facebook-hozzászólók egy része szerint ezt teljesen felesleges jelenteni, a gyerek biztonságban van, mi baja lehetne ott, az anyukának is jár egy óra szabadidő. A gyereknek jó a szabad levegő. A csoport másik fele azt a nézetet vallotta, hogy ez felelőtlenség, mi van, ha egy beteg macska rámászik, mi van, ha jön valaki, aki eltolja a babakocsit. Ilyen szempontból megoszlanak a nézőpontok. De az tény, hogy nagyon sokszor látni a babakocsikat a kávéházak és a boltok előtt, míg anyuka bent van és kávézik vagy vásárol. Ez tényleg létező jelenség. (Kép forrása)

prams.jpg

Ezek a dánok: Mesélj még nekem arról, hogy milyen a dán rendszer! Te mint friss anyuka, meddig maradhatsz otthon? És maradhat-e otthon az apuka, ha szeretne?

Melinda: Bevallom, hogy ez a rendszer Dániában számomra nagyon nehezen volt értelmezhető. Én a H&M-nél dolgozom, hivatalosan 9 hónapot tölthetek otthon a gyerekkel. Ez idő alatt kapok juttatást. Az első 5 hónapban megkaptam a teljes fizetésem, de valószínűleg csak azért, mert én már eleve részmunkaidőben dolgoztam. De a juttatás felső határa maximálva van. A következő 4 hónapban még a kommunától (közigazgatási egység) kapok gyermekgondozási díjat (dagpenge), ez majdnem ugyanannyi, mint a fizetésem volt. Utána elvileg vissza kellene mennem dolgozni. De van lehetőségem arra, hogy még 3 hónapig otthon maradhassak a gyerekkel, de akkor egy fillért nem kapok. Van még egy támogatás, amit minden 3. hónapban adnak, børnepengének hívják, ez háromhavonta 4400 korona. Ezt a gyerek 18. születésnapjáig utalják, de az összege egyre kevesebb lesz, ahogy nő a gyerek. Mi azt választottuk, hogy kérem azt a plusz 12 hetet. Az első kilenc hónapban tudtam egy kicsit félretenni, tudjuk kompenzálni, hogy három hónapig nem kapok fizetést.

A szülés után Tom egyből kapott 2 hét fizetett szabadságot, és ő is maradhatna otthon pár hetet, de az az én időmből veszne el. De pont ez a része annyira bonyolult volt, voltunk az én munkahelyemen és az övén is, és még így sem volt teljesen tiszta, hogyan lehet ezt megosztani. Szóval a szülés után automatikusan otthon maradhat az apuka, meg még arra is megvan a lehetősége, hogy további heteket legyen otthon. Ez abban az esetben érdekes, ha az anyuka szeretné minél hosszabb ideig szoptatni a kisbabát, mert akkor nem biztos, hogy az apuka ezt az időszakot ki tudja használni.

Ezek a dánok: Ha visszamész dolgozni, tudsz-e ismét részmunkaidőt vállalni? És mi történik a babával?

Melinda: A baba bölcsödés lesz, a legtöbb kisgyerek itt egyéves korától kezdve bölcsödébe jár. Mondjuk vannak, akik nem viszik bölcsödébe a gyereket, várják a második babát, vagy megengedhetik maguknak, hogy otthon maradjanak, de nagyon sok kisgyerek kerül bölcsibe 7-8 hónapos korban is akár a beszoktatás miatt. A bölcsödék fizetősek, hogy mennyit kell fizetni, az attól függ, hol lakik az ember. Egy drágább, „jobb” környéken lakó többet fizet, akár 3-4000 korona is lehet havonta a díj. Kedvezményt kaphat, aki munkanélküli. Nekik vagy csak feleannyit kell fizetni, vagy egyáltalán nem.

Engem visszavárnak a munkahelyemre. Én egyébként a várandósság hatodik hónapjától maradtam otthon, megbeszéltem a főnökömmel, hogy nem bírom tovább, állómunkát végeztem, könnyű fizikai munkának mondanám. Bár nagyon odafigyeltek mindenre, akkor is, ha az ember nem várt gyereket, például ha dobozokat kellett emelni, amiben ruhák voltak, akkor volt kis lift hozzá, kis emelőkaros, hogy azzal dolgozzunk. Amikor terhes lettem, még inkább figyeltek rám. Rám szóltak, hogy használjam a gépet, ne emelgessek semmit, üljek. A főnökömmel, amikor megbeszéltük, hogy mostantól már nem dolgozom, akkor meg is jegyezte, hogy ha jönnék vissza, akkor a munkahelyem ugyanúgy vár. Az állásom megvan. Úgy tudom, általában ez a hozzáállás, megőrzik a helyet a kismamáknak. Nekem szerencsém volt, mert elvileg az utolsó hónaptól lehet csak otthon maradni, a nyolcadik hónapig végig kell dolgozni, viszont nekem az orvosom is javasolta, hogy maradjak otthon, és a főnököm is elfogadta ezt a javaslatot. De hallottam olyanról, akit nem engedtek el, csak a kilencedik hónap elejétől. Egy kertészetben dolgozott ráadásul, meséte, hogy nagyon nehéz volt neki az az utolsó pár hónap. Volt egy másik magyar ismerősöm, neki egy kis takarítócége volt, és ő például nem engedhette meg magának, hogy elmenjen a kilencedik hónap előtt, mert akkor nincs bevétele, és utána nem kapott volna semmilyen juttatást. De ezek inkább kivételek, úgy gondolom, hogy a többségnek lehetősége vann otthon maradni, amikor már nem bírja. Amikor még a szülés előtt otthon voltam, ugyanúgy megkaptam a teljes fizetésemet. Nem volt semmilyen levonás, ilyen szempontból is ez egészen korrekt hozzáállás, úgy vélem.

Ezek a dánok: Amennyit te látsz a dán családokból, más az apukák hozzáállása a családjukhoz?

Melinda: Én azt mondom, hogy hasonló. Nem lehet általánosítani, hogy a magyarok ilyenek, a dánok meg mind olyanok. Az én dán családom 3-4 olyan emberből áll, akinek belelátok az életébe. Ami érdekes, hogy mindegyikben van legalább egy elvált szülő, és patchwork családok jöttek létre. De azt látom, hogy a sógorom, a sógornőim is igyekeznek minél jobban kivenni a részüket a gyereknevelésben. Nem mondom, hogy minden dán család ilyen, de az én családomra egy rossz szót nem tudok mondani.

Ezek a dánok: És azért volt olyan dolog, szokás, ami a kinti gyerekneveléssel kapcsolatos furcsa volt, vagy meglepett?

Melinda: Most hirtelen semmi sem jut eszembe. Mondjuk a lazaságot lehetne említeni. Nem az, hogy ráhagyjuk a gyerekre a dolgot, vagy hogy elhanyagoljuk, hanem hogy talán kevésbé féltik a gyereket. Hagyják, hogy próbálja meg a dolgot, hát, maximum lesz rajta egy seb, az is be fog gyógyulni. Egy eltörött kéz is össze fog forrni. Nem féltik túl a gyerekeket, mondjuk velem ellentétben. Amit még kiemelnék, hogy a szülők próbálnak hitelesek lenni a gyerek szemében. Csak azt várják el tőle, amit ők is megtesznek, én ezt látom a családon. Ugyanazt mutatják, amit elvárnak tőlük. Remélem, hogy mi is ilyenek tudunk lenni majd.

Te neveltél gyereket Dániában vagy Skandinviában? Te mit tapasztaltál? Írd meg kommentben! 

Tetszett ez az interjú? Májusban a gyereknevelés a téma. Hogy ne mulassz el egy bejegyzést sem, lájkold a blog Facebook-oldalát is!

 

 

Dán módszer a gyereknevelésre?

Még tavaly kértem meg egy régi tanítványomat, aki velem ellentétben Dániában lakik, ott neveli a gyerekét és a férje is dán, hogy írja meg a véleményét a Gyereknevelés dán módra című könyvről. Elolvasta a könyvet, azt mondta rá, hogy rendben van, teljesen korrekt, ők is hasonlóan élnek, köszönik, boldogok így. Csak erről nem lehet semmi különöset írni. Szóval anyák napja alkalmából az én véleményemet fogjátok olvasni a könyvről.

A könyv eredetije 2014-ben jelent meg, akkor még magánkiadásban. Egyik szerzőjének, az amerikai Jessica Joelle Alexander dán férje van, és két gyermekükkel együtt sok időt töltöttek Dániában. Az amerikai és dán kultúra különbségeit élethelyzetéből adódóan a gyermeknevelés kapcsán vette észre, ezekre rácsodálkozva kezdte el keresni a dán módszer lényegét. A kutatásában bevonta Iben Dissing Sandahlt is, aki dán pszichoterapeuta, és aki szerint nem létezik olyan, hogy dán módszer. Kettejük kutatásának gyümölcse ez az egy nap alatt elolvasható kötet, amelynek kettős nézőpontja van: Jessica lelkesen és mindenre rácsodálkozva írja le dániai tapasztalatait, míg Iben szakmai alapossággal támasztja alá az érveket. Könnyű és érdekes olvasmány ez a könyv, mégis, a végén 20 oldalnyi jegyzet segíti a további szakirodalom megtalálását.

A könyvet 2016-ban újra kiadták, ekkor már a Penguin Random House, akik minden bizonnyal megsejtették, hogy az utóbbi időben útjára indult hyggeőrület oldalhajtásaira is érdemes lesz odafigyelni. Logikus gondolat: ha a dánok évtizedek óta jóldokumentáltan boldogok, akkor minden bizonnyal a gyerekneveléshez is értenek. Magyarul egy évvel később, 2017-ben jelent meg a könyv a HVG Könyvek kiadónál, Szakács Szilvia fordításában, dr. Vekerdy Tamás utószavával.

Ezen az utószón érdemes talán elidőzni egy kicsit. Vekerdy évek óta dicséri a dán oktatási rendszert, erről a könyvről is azt írja, hogy „tarsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!” És a könyv olvasása közben gyakran éreztem, hogy kitűnő választás volt őt megkérdeni az utószó megírására, mert a leírtak szelleme összhangban áll Vekerdy életmúvével.gyerekneveles_dan_modra.jpg

De miről is szól a dán módszer? Mindössze 6 kulcsszóval megfogalmazható (hogy mennyire amerikai ez a könyv a dán szellemiségén túl, mutatja, hogy az angol kulcsszavak összeolvasva a PARENT szót adják ki) Játék – hitelesség – átkeretezés – empátia – ultimátumok nélküli nevelés – együttlét és hygge.  

A játék – Vekerdy szavival élve a szabad játék – elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek és a jóllétnek. Itt főleg a szabadban eltöltött spontán játékra kell gondolni. (A játék fontosságáról hallhatunk még a jövőben is: a dán szerző, Iben új kötete júniusban jelenik meg a témáról. )

A hitelesség – itt a szülők példamutatásáról esik szó, a belső iránytűről. Semmi bonyolultságra nem kell gondolni, csak hogy ne várjunk el a gyermektől olyat, amit mi nem tennénk meg, vagy ne dicsérjük meg csupán a létezéséért, hanem a fejlődésére, a folyamatokra, a nyitott gondolkodás fontosságára hívjuk fel a figyelmét.

Az átkeretezés segít relativizálni a negatív eseményeket is. Egyszerű példákat olvashatunk itt is: ha esik az eső, gondoljunk arra, hogy milyen jó, hogy nem aznap vettünk ki szabadságot. Vagy hogy milyen jó, hogy nálunk van az esernyő. Ezt a gondolkodást realista optimizmusnak nevezik a könyvben, és érdemes lenne nem csak szülőknek megtanulniuk.

Az empátiával kapcsolatban sok megoldási javaslatot olvashatunk arra a helyzetre, amikor a játszótéren egy gyerek odamegy egy másikhoz, és elveszi a játékát. Magyarországon erre a szülők – kisgyerekes ismerősim elmondása alapján – agresszóval vagy elkeseredéssel válaszolnak, de a könyv más alternatívákat kínál. Nem fogom elmondani a megoldási javaslatokat, de azt vallja, hogy a szülő felelőssége már a gyereke kis korában is, hogy megtanítsa neki az empátia alapjait.

Ultimátumok nélküli nevelés – kivel nem történt meg az, hogy az édesanyja vagy az édesapja azzal fenyegette, hogy nagy baj lesz, ha ezt vagy azt megtesszük? És ki nem incselkedett volna a szülőjével ezek után? A szerzők szerint az effajta ultimátumok rombolók, mert csorbulhat általa a szülői tekintély. Ehelyett azt javasolják, hogy inkább a gyerek szintjén és lehetőség szerint humorral elmagyarázni, miért nem jó az általa végzett cselekvés. Egy rövid példa a könyvből: „Hogy a gyerekeket evésre biztassák, a dán szülők gyakran azt mondják:

- Ha ezt megeszed, nagy és erős leszel. Szeretnél nagy és erős lenni? – majd megkérik a gyerekeket, hogy feszítsk meg az izmaikat, milyen erősek, és biztosítják őket, hogy erejüket a zöldségekből és az egészséges ételekből nyerik. Ez sokkal gyakrabban beválik, mint gondolnánk.” (119. o.)

divorce-156444_1280.png

Együttlét és hygge – a könyv utolsó eleme a családdal töltött idő fontosságára hívja fel a figyelmet. A hyggéről már sokat olvashattunk a blogon és máshol is, a gyereknevelés szempontjából talán azért érdekes mindez, mert ha gyakran együtt van a család, hasznos készségeket sajátíthatnak el a gyerekek. A könyv alapján úgy tűnik, hogy a magyar összejövetelek hangulata inkább az amerikaiakhoz hasonlít (sok stressz, konyhában fáradozó hős anya/nagymama, rokoni látogatás után egynapos romeltakarítás és a politikából induló, majd személyeskedő veszekedések utáni sebnyalogatás), ezért érdemes elolvasni a könyv utolsó fejezetét is, ahol tippeket olvashatunk a kellemesebb együttlét eléréséhez.

Hogy milyen ez a könyv összességében? Semmi különös. Nem gyullad ki tőle az ember feje fölött az a bizonyos villanykörte. Könnyed és kellemes olvasmány, igazán hyggelig. De elő fogom majd venni, amikor gyerekem születik, átlapozom majd a dackorszakban is, vagy ha le kell magam nyugtatni egy családi ünnepség után. Ez azért jelent valamit.

Angolul értőknek pedig ajánlom a könyv honlapját: nagyon kellemes és inspiráló. www.thedanishway.com

Tetszett ez a bejegyzés? Látogass vissza a blogra a májusi hétvégéken, a téma folytatódik 

Olvastad a könyvet? Egyetértettél vele? Nem? Megírod kommentben? 

Ne felejts e követni a Facebookon! Májusban anyákról, gyerekekről, gyereknevelésről, oktatásról és hyggéről lesz szó.